Én csak én vagyok, te pedig csak te vagy amíg egymásra nem lelünk.És akkor megszületik a szeretet többesszám első személye: a Mi ketten.Ez már nem azonos sem veled, sem velem. De belőlünk támadt. A kettőnk lelkéből, érzékeiből, munkájából, mindenféle szokásaiból, és mi mindenből még.És a szeretet törvénye szerint közösek az útjaink, az életkörünk, még az érzőidegeink is.
Semmit sem tehetek ellened anélkül, hogy én, a „mi ketten” másik tagja is meg ne sérüljön.Legfeljebb nem veszem észre mindjárt a közös sebet. Mert egyre gondosabban, egyre rutinosabban védem magam az ilyen fájdalom ellen.
Ha nem vigyázok rád, magamat is veszélybe sodrom. Ahogy nem zuhanhat szakadékba csak a jobb vagy a bal felem, csak a kezem vagy a lábam.
Ha nem érzed jól magadat itt a világban, még néma szorongásaid, kétségbeeséseid is megérzik együttlétünket.
Ha kimerült testtel botorkálsz, az én szememet csüggesztik ráncaid, az én testem kényszerül megalkuvásra.
Így vagy úgy szüntelenül tudomásul kell vennem, hogy az enyém vagy és én a tied vagyok.A szeretet lényege, principiuma ez az egység. Megbontani nem lehet.Csak ideig-óráig észre nem venni, módszeres idegöléssel, úgy, ahogy érzéketlen maradni lehetséges.
Aztán jöhet a jajongás, a panasz, a boldogtalanság, az ócska kacatjaival házaló élettapasztalat.
És a vita.