• vas. jan 12th, 2025

Teljesen összeharapdálva hozta haza 15 hónapos kislányát egy anya a bölcsődéből – ma sem tud senki semmit

Az arizonai édesanya annyira kiborult, hogy az egészet kiposztolta a Facebookra. Már tízezrek látták a megrázó képeket.

Alice Bryant és férje az év elején költöztek Arizonába. A live5news beszámolója szerint Tucsonban telepedtek le, és 15 hónapos kislányukat beadták egy jó hírű, helyi bölcsődébe. Mindkét szülő a hadseregnél szolgál, a város közel esett a támaszpontjukhoz, az édesanya emellett az Arizonai Egyetemre is beiratkozott.

Február 26-án, alig öt nappal azután, hogy a kisbaba az új bölcsődébe járt, Alice elment a gyerekért, ahogy szokott. Senki nem mondott neki semmit, és ő sem fogott gyanút, amíg otthon át nem akarta öltöztetni a kicsit. Döbbenetes látvány tárult elé: a kislány egész teste tele volt piros harapásnyomokkal, a kétségbeesett anya legalább huszonötöt számolt össze.

“Először nem akartam elhinni: ezek tényleg harapásnyomok? És ennyi? Aztán teljesen kiborultam, forgott a gyomrom, egyszerre voltam dühös és elkeseredett” – számolt be a sajtónak az anya.

Természetesen azonnal feljelentést tettek a Tucsoni Rendőrkapitányságon, a bölcsődét vádolták hanyagsággal. A rendőrségen felvették a jegyzőkönyvet, és lefotózták az összeharapdált kislányt. A rendőrök csak annyit mondtak, hogy egyértelműen másik gyerektől – vagy gyerekektől – származhatnak a baba sérülései, de ezen kívül más nem történt.

A szülők ezek után türelmesen vártak, két hónapig. Aztán az anya besokallt, ugyanis a rendőrök az égvilágon semmit nem tudtak felmutatni, a bölcsődétől se beszélt a szülőkkel senki.

Alice tehetetlenségében úgy döntött: kiposztolja az egész ügyet és a kislány fotóit – természetesen háttal – a Facebookra, ahol eddig már tízezrek látták, osztották meg és kommentelték a posztot. Az ügy komoly felháborodást keltett, ugyanis a szóban forgó bölcsőde államilag akkreditált intézmény, és természetesen mindenki megbízhatónak hitte.

Volt olyan hozzászóló, aki először rúzsnyomoknak hitte a gyerek sebeit, aztán saját bevallása szerint kisebb sokkot kapott, amikor ráébredt, hogy mit lát. Mások pedig azt írták: ennyi harapáshoz jó sok ideig felnőtt felügyelet nélkül kellett maradnia a gyerekeknek, ez pedig igenis a dajkák felelőssége.