• csü. máj 9th, 2024

Borzalom az M5-ösön: anya és gyermeke a forgalommal szemben hajtott – 3 ember meghalt, amikor egy másik autóba csapódtak – Megrázó helyszíni fotók

Hárman meghaltak, amikor egy forgalommal szemben közlekedő személyautó összeütközött egy másik autóval az M5-ös autópályán péntekre virradó éjszaka – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Úgy tudjuk, a három áldozat között egy gyermek is van.

A közlemény szerint a helyszínen hárman életüket vesztették, további három ember pedig megsérült. A baleset Felsőpakony térségében történt. Egy személyautó a forgalommal szemben – Szeged irányába – közlekedett az autópálya főváros felé vezető oldalán, amikor összeütközött egy másik autóval. A katasztrófavédelem honlapján olvasható, hogy a baleset következtében az autók az árokba kerültek, majd mindkettő kigyulladt – írja az MTI.

A Blikk információi szerint egy anya és gyermeke ült a forgalommal szemben haladó autóval, míg a másik kocsiban négy ember utazott. Az ütközés következtében az anyuka és gyermeke is meghalt, továbbá a másik autóban ülők közül is életét vesztette egy személy. A másik három utas – csodával határos módon – megmenekült.

A baleset helyszínelésének idejére a rendőrök lezárták az autópálya érintett szakaszát, a forgalmat az ócsai kihajtónál terelik le a sztrádáról.

4 / 5

Fotó: Blikk

5 / 5

Fotó: Blikk