Budapest − Bár sokan tudták, hogy egészségügyi problémák gyötrik, Andrew G. Vajna (†74) halálhíre mégis megdöbbenést okozott kollégái és ismerősei körében is.
Információnk szerint a filmmogul az otthonában hunyt el. Vasárnap reggel, az ágya mellett esett össze, így találtak rá.
Felesége, Vajna Tímea (34) rögtön repülőgépre ült, hogy hazautazzon Budapestre, hiszen a tragédia időpontjában épp a Colorado állambeli Aspenben volt. A Blikk úgy tudja, Andy Vajna szombaton este még barátokkal vacsorázott, jó kedve volt, és semmilyen előjelét nem lehetett látni a bekövetkező tragédiának.
A filmmogul egy rózsadombi villában élt. Éjszaka vagy hajnalban történhetett a tragédia, ugyanis úgy tudjuk, miután reggel – szokásával ellentétben – nem ment le reggelizni, a gondnok felment a hálószobájába, Vajna az ágy előtti szőnyegen feküdt. Információink szerint azonnal próbálták újraéleszteni, de sajnos nem jártak sikerrel.
– Vasárnap dél körül láttam megérkezni Andy Vajna fiatal sógorát és Timi húgát, Lillácskát. Szemmel láthatóan megrendülve igyekeztek a villába, hiszen ők Andy Vajna itthon lévő egyedüli hozzátartozói – mondta egy környékbeli hölgy, aki gyakran sétáltatja arra a kutyáját. – Andyék nagyon szerették az állatokat, nyilván róluk is kell gondoskodnia valakinek, amíg az özvegy haza nem ér. Gyakran megfordultak Vajnáéknál, utoljára karácsonykor láttam őket Timivel és a szüleikkel – tette hozzá az informátor.
– Még nem tértem magamhoz. Péntek este voltam fent nála, jót beszélgettünk. Fáradtnak tűnt, annak is érezte magát, de nem tudta, miért. A frontra fogtuk a dolgot – idézte fel Hámori Eszter (48) publicista, akit régi barátság fűzött a legendás producerhez.
– Sok mindent átbeszéltünk. Kedélyesen mutogatta felesége legújabb instagramos fényképeit, és áradozott, hogy többször is megnézte a Freddie Mercury életéről szóló mozifilmet. Aggodalmaskodva rákérdeztem, mi a helyzet az egészségével, mert egy közös baráttól rossz híreket hallottam – folytatta Hámori Eszter.
– Andy elismerte, hogy egy hirtelen rosszullét után azonnal bement a kórházba, és hogy az orvosok szerint ez volt a szerencséje. Nem mondta, ez mikor volt, de úgy beszélt a dologról, mint amin már túl van. Most is látom magam előtt, ahogy mondja: „Kutya bajom, rossz pénz nem vész el.” Annyira sajnálom. Tele volt tervekkel, új rádiót is szeretett volna indítani. Nem látszott rajta, hogy már csak egy napja van hátra – tette hozzá megrendülten Hámori Eszter.
Andy Vajna halála az Egyesült Államokban is kiemelt hír lett, az időeltolódás miatt lapzártánkkor jelentek meg az első gyászhírek a tengerentúlon. Ezzel együtt sztárok is búcsúztatták: Antonio Banderas (58) és Arnold Schwarzenegger (71) is megrendülten írt róla.
Fia tragédiáját sosem tudta feldolgozni
Andy Vajna életét folyamatosan sikerek övezték, egy súlyos tragédia azonban élete végéig elkísérte. Egyetlen fia, Justin ugyanis 2007-ben önkezével vetett véget az életének. A 26 éves fiú hosszú évek óta skizofréniával küzdött. Vajna nagyon sokáig próbált valamiféle magyarázatot találnia fia tettére.
– A fiam velem van mindennap. Minden órában, minden percben jelen van az életemben, és amikor visszagondolok, nagyon pozitív élményeim vannak azokról az időkről, amit együtt töltöttünk. Nagyon közel álltam a fiamhoz. Lehet, hogy ő nem akarta, hogy mi szenvedjünk – mondta 2015-ben a kormánybiztos az Echo Tévé Arckép című műsorában.