Szürke reggel egy északi városban. Autóbusz, tömve ingadozókkal és diákokkal. Az utasok csak ülnek, egymás mellett, beburkolózva téli ruháikba, a motor egyhangú zúgásától meg a fűtés melegétől elálmosodva. Senki nem beszél. Látják egymást mindennap, de szívesebben elbújnak az újság mögé.

Egy hang harsányan, váratlanul megszólal: „Figyelem! Figyelem!”  Az újságok zizegnek, a fejek felemelkednek.

– A buszvezető szól hozzátok. – Csend. Mindnyájan a vezető fülkéje felé néznek. Hangja tekintélyt parancsol!

– Tegyétek csak félre az újságot! Az újságokat lejjebb eresztik. – Most forduljatok oldalra és nézzétek meg, ki ül mellettetek! Meglepetésszerűen mind engedelmeskednek. Még mosolyog is némelyik.

– Most pedig mondjátok utánam… – folytatja a vezető – Jó napot, utastárs!

Félénkek, kissé zavartak, de a gátak lassan ledőlnek. Sokan még kezet is szorítanak. A diákok összeölelkeznek. A kocsit megtölti a társalgók zsivaja.

Jó napot, utastárs!