• csü. jan 9th, 2025

Till Attila felesége gyönyörű nő – Krisztával már 22 éve házasok

Till Attila szerencsés embernek mondhatja magát, amellett, hogy az ország egyik legnépszerűbb műsorvezetője, a magánéletében is minden idilli. Gyönyörű feleségével, Krisztával 1997-ben ismerkedtek meg.

Krisztina akkoriban a már megszűnt TV3 csatorna adásrendezője és szerkesztője volt, árulta el a Hot! magazinnak.

– A TV3-ban találkoztunk, ahol Kriszta adásrendező volt. Leadtuk a kazettát, és elment előttem a folyosón egy szép mosolyú, barna, hosszú hajú latin szépség, de úgy ment, hogy észrevegyem. Randira hívtam, nemet mondott, viszont megadta a telefonszámát. Felhívtam, találkoztunk, egy hét múlva hozzá költöztem, négy hónap múlva összeházasodtunk – mesélte a hetilapnak, és hozzátette, felesége nagyon okos nő, mindenről határozott véleménye van.

A családalapítással sem vártak sok időt, első fiuk, Andor 1998-ban látta meg a napvilágot, később két öccse is született, Simon 2001-ben, Félix 2008-ban érkezett. Legidősebb gyermekük 2018-ban ballagott el a gimnáziumból, Simon most júniusban töltötte be a 18. életévét, a sztárpár egy időben szeretett volna még egy kislányt, de úgy látják, hogy így is teljes már az életük.

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű nő Till Attila ritkán látott felesége, Kriszta.