Kategóriák
Érdekes

Megdöbbentő dolgot mondott el Cserhát Zsuzsáról fogadott lánya

Az 55 éves korában elhunyt Cserháti Zsuzsa szinte fogadott lányaként szerette a Turay Ida Színház színésznőjét, Fehér Adriennt, aki szerint a depresszióba zuhant énekesnő élete utolsó éveiben lélekben már feladta a küzdelmet – írja a Bors. „Rengeteg sérelme volt, marcangolta magát, amiért annak idején parkolópályára tették. (…) Hormonzavarai miatt meghízott, és fixa ideája volt, hogy a túlsúlya miatt […]

Kategóriák
Színes

Kiderült, mit csinál. Hallottál mostanában Damu Rolandról? Nem véletlenül nem

Értetlenül állunk az ügy előtt. Biztosan emlékszünk még Damu Rolandra, az egykori színészre, akit tíz évvel korábban még az egész ország ismert. Aztán súlyos botrányok derültek ki róla, többek között a barátnőjét is brutálisan megverte, s egyéb ügyeinek összességében börtönbe csukták. Az egykori színész nemrég szabadult, a Ripost pedig érdekes dolgot szúrt ki egy budapesti, belvárosi étteremben. […]

Kategóriák
Sztárok

Megtaláltuk az első közös képet Kiss Ramiról és babájáról

Mutatjuk! A Reggeli nevű facebook oldal posztolta. Pár napja született meg a baba, akit egész Magyarország tűkön ülve várt: Kiss Rami és Lékai Máté fia, Noé. A Ramiékról készült festményép vagy egy ügyesen megrajzolt, vagy egy fotós alkalmazással szerkesztett kép, de egy biztos: a fiatal pár is tündéri rajta és kisbabájuk is. Már alig várjuk a sok […]

Kategóriák
Színes

Gyászában is gyalázzák Vajna Timit

A részvétteli emberi szavak mellett vérlázító beszólásokat is kap az özvegy, aki férje korábbi tanácsából merít erőt: ne azt nézd, mit mondanak, hanem azt, ki mondja. Élete egyik legdrámaibb idősza­kában sem kímélik Vajna Tímeát. A fiatal özvegyet nagyon megviseli, hogy az ismeretlen emberek gyalázkodó kommentáradata nemcsak őt, hanem a váratlanul elhunyt Andy Vajnát sem kímélik. […]

Kategóriák
Színes

Kiderült: ő segít Vajna Tímeának feldolgozni Andy Vajna halálát

A család egyik közeli barátja árulta el, ki az, aki mindenben Vajna Timi mellett áll, hogy átsegítse őt a nehéz időszakon. Mint megírtuk, Andy Vajna 74 éves korában hunyt el vasárnap, váratlan halálhíre nagy megdöbbenést keltett kollégái és ismerősei körében is, jóllehet sokan tudták, hogy egészségügyi problémákkal küzd a filmmogul. Felesége, Vajna Tímea hétfőn búcsúzott el […]

Kategóriák
Hírek

Körlevélben nyugtatják a TV2 dolgozóit Andy Vajna halála után

„A TV2 Csoport napi működése a továbbiakban is zavartalanul folyik tovább” – olvasható abban a Népszava birtokába jutott belső levélben, amelyet  Andy Vajna halálhíre után Dirk Gerkens, a csatorna vezérigazgatója küldött a dolgozóknak.Ű A TV2-nél  a cégadatok szerint 366-an dolgoznak. A csatornát működtető cég a milliárdos nagyságrendű állami hirdetés ellenére veszteséges volt. Az egykori RTL Klubos Dirk Gerkensnek a csatorna nézettségén sem sikerült […]

Kategóriák
Színes

Las Vegastól Las Vegasig: 70 milliárdos vagyont hagyott hátra Andy Vajna

Csaknem 70 milliárd forintos magánvagyon birtokosaként, az ország 14. leggazdagabb embereként halt meg a hétvégén Andy Vajna. A fimproducer-üzletember a legnagyobbat minden bizonnyal a kaszinóbizniszen nyerte, a hatalom számára azonban birodalmából a TV2 lehet a legfontosabb, amelyet Vajna nem ajánlott fel az új jobboldali médiaholdingnak, sőt – mint a 24.hu észrevette – nemrég be is […]

Kategóriák
Színes

Nem lesz egyszerű kibogozni a Vajna-örökséget

Andy Vajna 67 milliárd forintosra becsült vagyona elsősorban média- és filmipari érdekeltségekből, kaszinókból, ingatlanokból, étteremből áll össze. De vajon egyben marad-e a már ma is szerteágazó birodalom, és milyen szerepe lesz a Vajna-cégek jövőjében a feleségének, a közeli munkatársaknak, illetve a NER-nek? Vagyis annak a kormányközeli „közösségnek”, amelyet sok esetben Andy Vajna valójában megtestesített. A […]

Kategóriák
Színes

Élő adásban derült ki, amiről szinte senki nem tudott: komoly összeget költött erre Andy Vajna

Így emlékeztek meg az elhunyt filmmogulról. Életének 75. évében hosszú betegség után elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer. A mai Mokkában a TV2 több összeállításban is megemlékezett a filmmogulról, Dudás Viktor filmszakértő péládul azt is elmesélte, hogy Andy Vajna megérdemelné, hogy filmet készítsenek róla. Szóba került Andy színes és […]

Kategóriák
Színes

Élő adásban cáfolták meg Andy Vajna halálának okát: Sebestyén Balázs vetett véget a találgatásoknak

Megemlékeztek főnökükről. A Rádió 1 ma reggeli adásában Andy Vajnától búcsúztak Sebestyén Balázsék: „Az egész rádió nagyon sokat köszönhet neki. Jó irányító és  stratéga volt, itt, a rádiónál is mindenki nagyon szerette, mert egy jószívű, jó természetű ember volt” – mondta a műsorvezető. Rettenetesen megdöbbentette őt Andy halála, mivel elmondása szerint, amikor utoljára látta, akkor […]