Értetlenül állunk az ügy előtt.
Biztosan emlékszünk még Damu Rolandra, az egykori színészre, akit tíz évvel korábban még az egész ország ismert. Aztán súlyos botrányok derültek ki róla, többek között a barátnőjét is brutálisan megverte, s egyéb ügyeinek összességében börtönbe csukták.
Az egykori színész nemrég szabadult, a Ripost pedig érdekes dolgot szúrt ki egy budapesti, belvárosi étteremben. Damu Roland ugyanis ott kezdett el pincérkedni, ami tehát egyértelműsítette a tényt, hogy nem folytatja tovább a színészi pályáját, ami talán érthető is.
A lap egyébként arról számolt be, hogy Damu ügyesen pincérkedik, nagyon udvarias, és a kiszolgálás is igen precíz.