BB Évi kigyógyult, és elhagyja a pszichiátriát? Rögtön esküvővel kezdi
Ámor nyila mindenhol talál! – Jól érzem magam a kórházban – újságolta a Lokál riportjában Párkányi Éva (35), aki 14 éve nyerte meg a Big Brother valóságshowt, de a 15…
A férfi, aki 170 ezer forintból él havonta, és 1 percet sem dolgozik érte.
Ezt a kis dokumentum filmet, minden olyan embernek ajánlom, aki szerint jó dolog, hogy a kormány ész nélkül osztogatja a segélyeket. Tessék megnézni, hogyan lehet 30 évesen nyugdíjasként élni, nyugdíjat…
Akár 3 év börtönt is kaphat Berki
Budapest – Bajba kerülhet Berki Krisztián azután, hogy fotót tett közzé, amelyen jól látszik, kocsijával 255-tel száguld a megengedett 130 helyett az M7-es autópályán. A TV2 sztárja az Instagramon közölt…
Emiatt került válságba Hajdú és Sarka házassága!
Sarka Kata és Hajdú Péter házassága válságba került, ami leginkább a pletykáknak köszönhető – legalábbis a környezetükben lévők szerint. A napokban mástól sem volt hangos a sajtó, mint hogy Sarka…
Négy éve él elbarikádozva, csakazért sem adja exének a házát
Csak hullazsákban hagyom el ezt a helyet – összegzett Peter Eliott helikopterpilóta, akinek egykori felesége még 2012-ben adta be a válókeresetet, s a bíróság arra kötelezte őket, hogy adják el…
Egy német orvos kitálal : ” Sosem nyúlnék ezekhez az afrikai bűzös…
Tegnap a kórházunkban megbeszélést tartottunk a nálunk kialakult helyzetről és arról, hogy egy másik müncheni kórházban már tarthatatlan a helyzet. A körzeti orvosi rendelők nem tudják már kezelni a kialakult…
A lány álmatlanság, fáradtság és szédülés miatt járt évekig orvoshoz. 12 év után derült ki, mi baja, sokkot kapott
A lány 16 éves korától tapasztalt magán bizarr tüneteket, és legalább 30 orvosnál járt az eltelt évek során, de állapota egyre rosszabbodott. Vanessa Boyd szédülésre, görcsökre, heves szívdobogásra, zsibbadásra, fáradtságra,…
VALÓSZÍNŰLEG EZ MINDEN IDŐK LEGBÉNÁBB PARKOLÁSA. ILYEN NINCS! (VIDEÓ)
Létezik, hogy egy ilyen kis autóval nem lehet beállni egy ilyen nagy helyre? Igen! Ennek a nőnek nem sikerül. 6 perces a videó, de érdemes megnézni, mert olyan dolgok történnek…
FILMSZEREPET KAPOTT VAJNA TÍMEA
Zamárdi — Teljesült Vajna Tímea (32) régi álma, szerepet kapott egy készülő filmben, igaz, csak egy kisebb jelentben lesz látható Andy Vajna felesége. Eddig csak kopácsolástól és fúrástól volt hangos…
Nagyon kiborult Katalin hercegné az egyik divatmagazinra! Nem hiszed el mi a baja!
Ezt senki nem gondolta Katalinról! Nagyon felháborodott Katalin hercegné a Vogue legújabb számán. Vilmos felesége korábban vállalta a magazin felkérését, és laza, természetes oldalát is megmutatta az olvasóknak az újság…