Ijesztően sovány lett a híres énekesnő, már szinte csont és bőr
Aggódnak a rajongói… A kanadai szupersztár, Céline Dion imádott férje, gyermekei édesapja, René rákbetegségben hunyt el 2016-ban. A sztár azóta egyedül neveli gyermekeit, legidősebb fiát, a 17 éves René Charles-t, valamint…
Felháborító: havi 5 millió forintot keres egy átlag focista Magyarországon – amit 100% közpénzből kap
Spoiler: Igen, sőt! Nem fog örülni, ha megtudja, mi tartja el a piacot. Az ország egyik legismertebb sportközgazdásza az ATV vendége volt a héten. Muszbek Mihály a cirkuszművészethez hasonlította a…
Megdöbbentő, amit a közös gyerekről mondott. Barátjuk Andy Vajna és Vajna Tímea kálváriájáról mesélt
Ezért is akarta nagyon Andy. Bármely ellenkező híreszteléssel szemben nagyon is szeretett volna közös gyermeket fiatal feleségével Andy Vajna. Több lombikprogramot is elkezdtek, ám nem jártak sikerrel – nyilatkozta barátjuk…
Hoppá: egy közös fotó került ki Szinetár Dóra és Dolhai Attila múltjából
15 éve történt.. Tizenöt éve debütált az Operettszínházban a Rómeó és Júlia musical, amelynek eredeti szereposztásában Dolhai Attila játszotta Rómeót, Júliát, az arát pedig Szinetár Dóra. Azt persze nem lehet…
Gömbölyödik: ilyen nagy már Lilu pocakja
Már alig várjuk, hogy láthassuk. Mint ahogyan arról már beszámoltunk, hatalmas az öröm, ugyanis Lilu kisbabát vár. Izgatottan várjuk már a kicsi érkezését, az izgalmakat pedig az is fokozza, hogy…
Megadóztatja a magyar állam a külföldön dolgozó magyarokat is – és lehet, hogy nem is tudnak róla
Elég sokféleképpen ráadásul. Részletes tájékoztatót tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a magánszemélyek külföldről származó jövedelmének adóztatásáról és a járulékfizetési kötelezettségekről. Azokkal az országokkal egyszerű a helyzet, amelyekkel van…
Galambos Lajos végrendeletet írt milliárdos vagyonáról
Galambos Lajost, vagy, ahogy az országban leginkább ismerik, Lagzi Lajcsit az 58. születésnapja közeledtével kezdte foglalkoztatni az elmúlás gondolata. Ezért nemrég végrendelkezett milliárdos vagyonáról, hiszen egy váratlan tragédia esetén is…
Milliókat bukott Schobert Norbi
Az üzletembert mélységes szomorúság fogta el, amikor a fülébe jutott, milyen botrányba keveredett az alapítvány, amit havonta nagy összeggel támogatott. Mélységes szomorúság és csalódottság fogta el Schobert Norbertet, miután megtudta: eljárás…
Így szerezheti vissza a házát az eladósodott négygyerekes család
A napokban kezdi meg és március 31-ig postázza a leveleket a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. annak a több mint 32 ezer bajba jutott devizahitelesnek, akinek a lakóingatlanát megvette, hogy ne lakoltassák…
Ötven évet késett a szerelmi vallomás. Kovács Kati most végre megkapta
Egy plátói szerelem is lehet egy egész életen átívelő – derül ki a Bors, Szarvas Józseffel készített interjújából. “Már kisfiú koromban, kapálás közben is Katiról álmodoztam. Arra gondoltam, milyen fantasztikus lenne,…