Kategóriák
Színes

Elképesztő, mennyit fogyott már Molnár Anikó! Élő adásban mutatta meg…

Bomba formában van. Anikó az utóbbi időben rengeteget fogyott, most már ott tart, hogy tetőtől talpig világos ruhába bújhatott, és még a tévé „kövérítő” hatása is jól áll neki. Ennek ellenére vallja, hogy nem azért fogy, hogy boldog legyen. Egészen más motiválja. Kiss-Nemes Veronika pszichológussal a FEM3 vendégeként ezt a témát boncolgatták. forrás

Kategóriák
Színes

Nagyon durva lehűlés jön – 1 nap alatt 20 fokot zuhan a hőmérséklet! Erre készüljetek

Folytatódik a csapadékmentes, kissé szeles időjárás nagy hőmérséklet-különbségekkel. Kedden a többórás napsütés mellett az ország nyugati felében főként fátyolfelhők, míg másutt gomolyfelhők is lesznek az égen. Egy-egy kisebb zápor legfeljebb a Tiszántúlon alakulhat ki. A keleti, majd a délkeletire forduló szelet élénk, főként az Észak-Alföldön, illetve az Északi-középhegység térségében időnként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb […]

Kategóriák
Színes

Az összes traffipaxot ráküldik a magyar autósokra

Egész napos sebességmérő akciót tart a rendőrség szerdán reggel hat órától azokon a helyszíneken, amelyeket az állampolgárok javasoltak. A Speedmarathon nevű, 24 órás összeurópai akció célja, hogy felhívja a figyelmet arra, a közlekedés biztonságának fenntartása nem csak a rendőrség dolga. A magyar rendőrség összes sebességmérő készülékével gyorshajtókra vadásznak majd, egy-egy traffipax a nap folyamán több […]

Kategóriák
Színes

Döntött Csisztu Zsuzsa: Ez lesz a gyerekekkel

Keményen szabályozza ezt a dolgot. A gyerekek születésüktől fogva szoknak bele környezetükbe, így szülőként kifejezetten fontos tudatosan figyelni arra, hogy a gyermek megértse a pénz értékét. Csisztu Zsuzsa azon van, hogy gyerekei jövője ebből a szempontból is biztos legyen. TV2

Kategóriák
Színes

Majka repülőre szállt, hogy elhagyja az országot – Erre ki ül mögötte?

Majka ismét utazik: az Instagram-posztjából derül ki, hogy Amerikába megy. Meglepetéssel indult a nagy utazás: Majka a közösségi oldalán mutatta meg, kik ültek mögötte a Budapestről Párizsba tartó járaton: Dobó Katával és Zsidró Tamással futott össze a rapper, az viszont hogy ugyanaz-e az úti céljuk, a bejegyzésből nem derül ki.   A bejegyzés megtekintése az […]

Kategóriák
Színes

Ennyi volt: Palik László hazatért az Exatlon forgatásáról – Ez lesz a következő részekkel!

Hazatér a forgatások helyszínéről Palik László, az Exatlon Hungary című extrémsport-reality forgatási helyszínéről, Dominikáról! A Palikot a repülőtéren ábrázoló képek ma készültek, tehát mostantól bizonyos, hogy az Exatlon hátramaradó részei felvételről mennek, mivel a forgatásnak a műsorvezető távozásával vége is. Palik László nyilvánvalóan siet haza, hiszen párja, Marsi Anikó, aki nemrég a lábát törte, segítségre szorul: a Tények híradósa fájdalomcsillapítókat szed, […]

Kategóriák
Színes

C. RONALDÓÉK EDZŐJÉT RABUL EJTETTE A MAGYAR LUXUSFELESÉG

A Juventus focicsapatának olasz pályaedzője által egy magyar celebről készített alkotása is szerepelhet egy torinói kiállításon. Aldo Dolcetti, aki korábban dolgozott a Honvédnál és a Siófoknál is, büszke arra, hogy megörökíthette Köllő Babettet. A tréner a témáit a munkából és a hétköznapi életből meríti. Lerajzolta már többek között az ötszörös aranylabdás portugálCristiano Ronaldót és a […]

Kategóriák
Színes

Koós János özvegyének szívszorító vallomása: „Rajtam már nem lehet segíteni”

Budapest — Lassan egy hónapja, hogy elhunyt Koós János (†81), ám szerettei fájdalma nem enyhül. Felesége, Dékány Sarolta (70) nem tudja elfogadni, hogy 48, közösen töltött év után egyedül maradt. Gyermekei, barátai hiába próbálnak segíteni, az énekesnő úgy érzi, számára semmi nem hozhatja vissza a boldogságot. – Nem tudok arra válaszolni, hogy hogyan vagyok, mert […]

Kategóriák
Színes

Drámai vallomás: súlyos betegséggel harcolt a fiatal magyar tévés

Komoly döntést kellett meghoznia. Müller Attila bár már visszavonult a tévézéstől, de ugyanolyan pörgős életet él, mint akkor, amikor minden nap képernyőn volt. A jelenleg civil szakmát űző egykori műsorvezető másfél-két éve komoly döntést hozott az egészsége érdekében. „Köszvényem lett a sok vörös hústól, a rohanástól, a sportszegényebb életmódtól. Mondta a doki, hogy ezzel valamit kezdeni […]

Kategóriák
Színes

Drasztikus döntést hozott Hosszú Katinka. Ezt nem gondoltuk volna

Letörli magát a közösségi oldaláról Hosszú Katinka – legalábbis ezt írta legutóbbi posztjában az úszónő. Katinka az Instagram-oldalán tudatta a rajongóival egy rövidke szöveg formájában, hogy a nap folyamán eltűnik majd minden közösségi oldalról. Mivel ma április 1-je van, így nem kizárt, hogy pusztán tréfáról van szó, mindenesetre több rajongó is érdeklődik a kommentzónában, hogy vajon […]