• szo. dec 21st, 2024

Ezért lett öngyilkos a híres magyar professzor! Kiderült az igazság

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc egyetemi tanárként és a Pécsi Tudományegyetem innovációs rektorhelyetteseként is tevékenykedett, emellett a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetőjeként is dolgozott. A Virológia Pécs Facebook oldalán közölték a szomorú hírt, és kiemelték, hogy az egyetem mély tisztelettel tekint Jakab Ferenc professzorra, aki saját halottjuknak számít.

A Pécs Aktuál nevű oldal vetett véget a találgatásoknak és az összeesküvés-elméletek terjedésének. A helyi illetőségű hírportál

három, egymástól független forrásból úgy értesült, Jakab Ferenc halálát öngyilk0sság okozta.

A friss hírek szerint a tudós magánéleti okok miatt önkezével vetett véget életének. Az egyik forrás szerint az egyetemen az a hír terjed, hogy a virológus felakaszt0tta magát és Jakab Ferenc testét pénteken reggel találták meg.

Jakab Ferenc a koronavírus-járvány idején vált országszerte ismertté. A Koronavírus-kutatási Akciócsoport élén mindent megtett azért, hogy a járvány minél kevesebb áldozatot szedjen. Minden tudásával az oltások biztonságosságát és eredményességét hirdette, így jelentős érdemei közé tartozik, hogy a lakosság átoltottsága elérte a kívánt szintet.

Jakab Ferenc 1977-ben született Marcaliban, gimnáziumba Kaposvárra járt. 2002-ben diplomázott a PTE TTK biológia-kémia szakán, és hosszú időt töltött holland, belga és amerikai víruskutató laborokban. 2020-ban sikeres védése után .

Anyja tanítónő, apja sebész volt volt, ma már mindketten nyugdíjasok. A Hvg.hu-nak 2020-ban azt mondta, hogy apjától örökölte a biológia iránti szenvedélyét.

„Általános iskolás voltam, amikor édesapám hazahozott egy régi, leselejtezett mikroszkópot, és nem tudtam szabadulni a mikrovilágtól, amit a lencséjén át láttam. Mindent megvizsgáltam, a pocsolya vizétől az állatok szőréig”

– mondta a Hvg.hu-nak.

Szintén az apja hatására jelentkezett először a Pécsi Tudományegyetem (PTE) orvosi karára. Azonban nem oda vették fel, hanem a biológia-kémia szakra, ahol hamar beleszeretett a kutatásba. Doktori fokozatát 2005-ben szerezte meg, elméleti orvostudományból, 2012-ben pedig biológiai tudományokból habilitált. MTA doktori védésének témája az állatok által hordozott vírusok diverzitásának vizsgálata volt.[ ]

Több helyen is kutatott külföldön, amit nagyon élvezett, sokat tanult ezekből. Ettől függetlenül nem bánta meg, hogy Magyarországon dolgozott, máshol mindig idegennek érezte magát.

„Húsz négyzetméteres laborból indultam, ahol még szék sem volt, most én vezetem Közép-Európa egyetlen egyetemi, legmagasabb biztonsági fokozatú, BSL–4-es laboratóriumát és emellett egy fantasztikus virológiai kutatócsoportot. Lehet, hogy ezt a karriert Nyugat-Európában nem tudtam volna befutni”

– mondta a lapnak.

Jakab volt a koronavírus-járvány alatt a kormány által felállított Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Az akciócsoportot még 2020 márciusában állította fel a kormány, méghozzá azért, hogy kifejlesszenek egy hatékony vakcinát a koronavírus ellen. A professzor világjárvány idején a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetőjeként dolgozott, többször a Telexnek is nyilatkozott.

A Hvg.hu-nak adott interjúja szerint soha nem akart Budapestre költözni.

„Sohasem akartam Budapestre menni, túl nagy város nekem, ezért a mediterrán hangulatú, élhető Pécset választottam lakhelyül.”

A felesége biológia-kémia szakos tanár, két gyerekük van.