Már két héttel azelőtt, hogy elkezdtem volna a kéthetes nyári szabadságomat, arról álmodoztam, hogy mit is fogok majd kezdeni ezzel a rengeteg idővel. Nem utazunk sehova, a teljes két hetet itthon töltöm el, és úgy gondoltam hogy nagyon-nagyon hasznos, intellektuálisan építő, valamint kreatív elfoglaltságokkal fogom tölteni a napjaim.
Eltelt az első hét, így hát ideje számvetést készíteni arról, hogy mit sikerült megvalósítani a terveimből.
1.nap
A terv: A lakás minden négyzetcentiméterét kitakarítom, ablakpucolással és függönymosással egybekötve. Jobb túlesni ezen az első napon, utána már nem lesz rá gond.
Ami történt: Hét körül kipihenten ébredtem és fél egyig játszottam a Candy Crush-el.
Ezután megtekintettem az ablakokat, és mivel remekül kiláttam rajtuk, érthetetlen volt számomra, hogy mi a francért akarok ablakot pucolni. Gyorsan kiporszívóztam, az összes lim-lomot beledobáltam egy olyan fiókba amiben még volt hely és a szembetűnő helyekről letöröltem a port.. Királyság:)
2.nap
A terv: Előveszem végre a varrógépet és megvarrok minden olyan ruhát, amit azért tettem félre, mert javításra szorul. Plusz varrok magamnak egy egyszerű A-vonalú ruhát abból az anyagból ami már két éve csak erre vár.
Ami történt: Délig csak kávézgattam és híreket olvastam majd az összes itthon fellelhető körömlakkal kifestettem a körmeim. Mivel nem voltam elégedett az eredménnyel lementem a boltba és vettem még néhány (12) színárnyalatot és azokat is kipróbáltam.
3.nap
A terv: Befejezem minden félbehagyott írásom, ezután előveszem a fűszernövényekről készített jegyzeteim és tanulok.
Ami történt: Felpróbáltam az összes ruhám. Az összeset. És a cipőket is. Ezután két és félórát feküdtem a fürdőkádban plafonig érő habban miközben Hadházi Lászlót hallgattam.
4.nap
A terv: Kilomolom a konyhaszekrényt, Leviszem a pincébe a sok eledénytelenedett fedőt és használaton kívüli serpenyőt, mert halálosan idegesít, hogy foglalják a helyet.
Ami történt: Tízig nyomtam az Angry Birds-öt, majd lementem a virágboltba pletykálni a kolléganőimmel. Hazafelé vettem egy nagy doboz jégkrémet és megnéztem egy komplett évadot a Hazudj ha tudsz sorozatból.
5.nap azaz ma. Háát.. tervezgessen a fene.. de tényleg:))