• hét. máj 6th, 2024

Hogy miért rettegnek jobban ezektől a nőktől az ISIS terroristái mint a haláltól?Mutatjuk !

Úgy harcolnak, mint a férfiak, a dzsihádisták pedig jobban félnek tőlük, mint a tűztől. Fiatalok, törékenyek, de ezt ellensúlyozza türelmük és kitartásuk. Több, mint tízezer nő harcol a szíriai kurdok oldalán.

A kurd védelmi erők már egy évvel a polgárháború kitörése után, 2012-ben létrehozták női tagozatukat, amelyhez egyre többen csatlakoznak. Feladták otthonukat, és álmaikat, hogy ezen a poros vidéken nőjenek föl és érjenek felnőtté. A frontvonalban. Összesen 10-15 ezren lehetnek. Ezek a törékeny, fiatal nők ugyanolyan jól lőnek, felderítenek, harcolnak, mint a férfiak. Védik a hazájukat az Iszlám Államtól, s ami férfierő esetleg hiányzik belőlük, azt pótolják ésszel, előrelátással, türelemmel.

“A férfiak az erejükkel harcolnak. A nők az agyukkal és előrelátásukkal. A nők természetüktől fogva gyűlölik az erőszakot, ezért fegyvert csak végszükségben használnak. Ugyanakkor meg kell védenünk magunkat, így neveltek fel bennünket” – idézi azeuronews.com egy női egységben szolgálatot végző parancsnok szavait.

Azt, hogy az iszlám állam katonái miért rettegnek ezektől a nőktől, arról Jászberényi Sándor haditudósító írt a 24.hu-nak:

“Az Iszlám Állam, ami köztudottan állatnak tartja a nőket, halálosan retteg tőlünk. Hallottuk a rádiózásukban, mennyire ledermedtek a harcosaik, amikor megtudták, hogy nőkkel kerülnek szembe. Ennek oka, hogy valamelyik törzsi hit szerint, ha egy dzsihadista női kéz által hal meg, az nem számít a dzsihád részének, tehát nem jut azonnal a mennybe. A babonát az ISIS milíciái véresen komolyan veszik, a női harcosok azonban remekül szórakoznak rajta.”

A női katonákat arról is kérdezték, mi történik akkor, ha az őket állatnak tartó iszlám harcosok elfogják valamelyiküket, és megpróbálják megerőszakolni, megkínozni. Mindig van egy utolsó golyó  a tárban, saját magunknak – mondták erre.

A fiatal nők – elmondásuk szerint – nem bánják a régi életük feladását. Hiányzik nekik az otthonuk, sokkal fontosabb számukra, hogy megvédjék a hazájukat. Házasságra nem is gondolnak. Egyébként sem szeretnének férjhez menni és gyereket szülni, amíg az ellenségtől kell rettegniük.