Kategóriák
Színes

„Andi mondta ki, hogy legyen vége” – Kiderült, miért szakított Zsidróval Várkonyi

Budapest — Vége a kapcsolatnak: alig néhány hónap után szakított Várkonyi Andrea (45) és Zsidró Tamás (56). Januárban derült ki, hogy a televíziós és a mesterfodrász közelebb került egymáshoz, s bár még csak rövid ideje randizgattak, az év elején máris vállalták kapcsolatukat. Talán túl korai volt, mert hamar kiderült, Andrea és Tamás mégsem passzol egymáshoz, sőt a tévés […]

Kategóriák
Színes

Nagyobb a baj, mint hittük! Ezért volt kórházban Zsidró Tamás

Mindent elveszíthetett volna a sztárfodrász, ha nem cselekszik időben. A minap megírtuk, hogy Zsidró Tamás egy klinikán járt, és onnan posztolt fotót. A Bors értesülései szerint nagyobb volt a baj, mint azt eleinte gondoltuk volna. A sztárfodrász előtt péntek reggel elhomályosult a világ, amitől rögtön pánikba esett. Fodrászként hibátlan látásra van szüksége, de az is átfutott az agyán, […]

Kategóriák
Színes

Zsidró Tamás EZT üzenete DOBÓ KATÁNAK A SZAKíTÁSUK után

Mint elsőként a Bors megírta, három év után külön utakon folytatja Zsidró Tamás és Dobó Kata. Kapcsolatukat egy egész ország irigyelte, látszólag tökéletes pár voltak. Egyetlen hangos szó nélkül váltak el, egyszerűen kihűltek az érzelmek – eddig legalábbis így tudtuk. Aztán jött Zsidró Tamás, és egy különleges üzenet, ami közel sem arról árulkodik, hogy ő […]

Kategóriák
Színes

Döbbenetes dolgok derültek ki DOBÓ KATA és ZSIDRÓ TAMÁS kapcsolatáról

„Mi tudtuk, hogy már többször is különmentek.” Az év elején még az esküvőjüket tervezgették, mára már szertefoszlott minden. Vajon mi vezethetett Dobó Kata és Zsidró Tamás szerelme végéhez? Miért maradt el a lánykérés? Februárban a gyönyörű színésznő születésnapja előtt valamiért mindenki arról beszélt, ajándéka az eljegyzési gyűrű lesz, párja végre megkéri a kezét. Azt suttogták, […]

Kategóriák
Színes

ZSIDRÓ TAMÁS így vigasztalódik a szakítás után! Azt hitte nem fog kiderülni, de óriásit tévedett. Vajon mit szól ehhez DOBÓ KATA???

Dobó Kata és Zsidró Tamás három év után szakítottak egymással. Mindenki azt hitte, örökké együtt maradnak, hiszen nagyon idillinek tűnt a kapcsolatuk. Soha egy botrány sem tépázta meg kapcsolatukat. A Bors információi szerint a szakítás közös megegyezésen alapult. Békében váltak el és azt állítják, hogy jó barátságban fognak maradni. A Ripost egyik szemfüles olvasója látta a Balatonparton a mesterfodrászt. […]