• szo. dec 21st, 2024

Sztárok

  • Home
  • Elkészült Győzikéék új otthona. Nézd meg, hogyan élnek Gáspárék!

Elkészült Győzikéék új otthona. Nézd meg, hogyan élnek Gáspárék!

Győző édesanyjának halála után édesapja a tervezésbe menekült. Megálmodott egy olyan mediterrán villát, ahol több generáció is boldogan eléldegélhet egymás mellett. Együtt, és mégis külön, hogy senki ne zavarja a…

Sarka Kata végre elárulta: ezért mentek szét igazából Hajdú Péterrel

Ebben az egy mondatban minden benne van. Így az év vége közeledtéve Sarka Kata is számot vetett 2016-al, és ez a számvetés érthető módon nem sikerült túl vidámra. „A 2016-os…

Gáspár Győző megszégyenítette a szegény embereket!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is Törökországban tölti az ünnepeket a Gáspár család, ahonnan Győzike Evelin segédletével folyamatosan élő bejelentkezésekkel szórakoztatja Facebook-oldalának követőit. Így például meg lehet tekinteni azt a…

Ők öröklik majd George Michael hatalmas vagyonát

Hatalmas örökséget hagyott maga után a karácsonykor elhunyt George Michael. Becslések szerint összesen több, mint 38 milliárd forintos ( 105 millió font) vagyona van, ami többek között műtárgy- és ingatlanbefektetéseiből,…

ITT AZ ÖSSZEG. ENNYIT HAGYOTT FÉRJÉRE GÁBOR ZSAZSA

Azért nem vitt el mindent a válság. Úgy hírlett, a 2008-as válság miatt a mesés vagyonnal bíró egykori díva, Gábor Zsazsa vagyona szép lassan elolvadt. A Bild azonban megtudta, maradt…

EZ A LEGSZEBB SZERELMES ÜZENET. ÍGY ÜZENT FÉRJÉNEK RUBINT RÉKA

Kevés náluk szebb pár létezik! Gyönyörű közös fotót osztott meg Réka az instagramon. És ha nem lenne elég az arcukról sugárzó boldogság és szeretet, a kép alá ezt írta: „Szerelem❤…

MEGRÁZÓ VALLOMÁST TETT SARKA KATA. MOST ELŐSZÖR ISMERTE EL: NAGYON NEHÉZ

Bár a gyermekei miatt igyekszik tartani magát, most színt vallott – írja a ripost.hu. Nagy változás Kata életben az egyedüllét. Szinte még gyerekfejjel, a szülői házból költözött Péterhez, most pedig…

TE ÉSZREVESZED, MILYEN KÜLÖNLEGES TULAJDONSÁGGAL SZÜLETETT HOSSZÚ KATINKA?

Az emberek mindössze 1%-ánál fordul elő ilyen, Katinka pedig nagyon büszke rá! Heterokrómiának hívják, ami köznapi nyelven annyit jelent, hogy:   A legújabb Cosmopolitan címlapján szereplő Hosszú Katinka a lapnak…

Nótár Mary elárulta: emiatt vetélt el!

Budapest — Szívszorító hírt közölt Nótár Mary: a múlt hónapban elvesztette kisbabáját.   Az énekesnő erről a közösségi oldalon adott hírt, angyalkák között égő mécsesről posztolt képet, amelyhez odaírta: így…

Pachmann Péter otthagyja a Tényeket

Pachmann Péter majdnem húsz év után kiszáll a TV2 Tények műsorától. A Mokkát fogja vezetni továbbra is, ahol a hvg információi szerint Giró-Szász András egykori felesége, Serfőző Krisztina lesz a…