Eddig több mint 2 millióan látták ezt a képet. Hát nem éppen úgy sikerült, ahogy kellett volna…
Azt mondja, a felesége kérte meg rá, hogy készítsen képeket a szülésről. Nem biztos, hogy a nő ilyesmire gondolt. Eddig a pillanatig 2 millióan látták és több ezren kommentelték a…
KI EZ A SZŐKE KISLÁNY ZÁMBÓ JIMMY MÖGÖTT? – FOTÓ
Egy eddig nem igazán látott fotóra bukkantunk a Zámbó-archívumból. Egyszerre cuki és hátborzongató is. Szépen faragott zongora, akusztikus gitár, kislemez a falon, és sötétpiros Adidas-melegítő. Elsőre ezek tűntek fel nekünk…
Pihe-puha házi sós kifli, aminek elkérik majd a receptjét
Finom, könnyű harapnivaló. Remek reggelire vagy uzsonnára. Hozzávalók: 70 dkg liszt 1 csomag szárított élesztő 2 evőkanál kristálycukor 1 evőkanál só 3 dkg vaj 4,5 dl tej a tetejére: só…
Újabb pénzéhes csaj akadt horogra, a srác jól meg is szivatta
Nagyon elszomorított ez a videó, mivel ez már nem az első eset. Hölgyek, akik csak az anyagi haszonra utaznak, nos róluk szól ez a kis bejegyzés. Mennyire szánalmas, hogy amikor…
Kislánya csak a bal melléből evett mindig. Az orvosok sokkoló felfedezést tettek
Meglepő történet járta be a világsajtót, ami a nagy nyilvánosságnak köszönhetően rendkívül sok nőhöz eljutott, ezzel életeket mentve. Shakti Dalal egy vidám kislány édesanyja, a napi rutin mindig ugyanúgy zajlott.…
Tésztát tekert a csirke köré. Amit kivett a sütőből, az maga a mennyország! (videó)
Ezzel a hihetetlenül egyszerű recepttel egyaránt elkápráztathatod a családodat és a barátaidat. Hozzávalók: 2 csirkemell só lilahagyma lekvár (hozzávalók és elkészítési leírás lentebb) kakukkfű 1 kész leveles tészta, felengedve olaj…
Olyan egészségesen étkezett, hogy leállt a menstruációja, hullani kezdett a haja
A kaliforniani Jordan Young nagyjából másfél, két évvel ezelőtt tért át a vegán életmódra, azután, hogy mindenféle gyomorbajai voltak az egyetemi évei végén. Eleinte jó megoldásnak tűnt az étrendváltás, de…
Hatalmas karriert futott be a hétvégén ez kép, amit egy ausztrál fotós…
Right, I’ve had enough. I want to talk to you all about guests using mobile phones / cameras at weddings. I want to… Szerző: Thomas Stewart Photography, 2015. november 5. Hatalmas…
Gyönyörű képeket őriznek Amerikában a régi Magyarországról
Hatalmas és lenyűgöző magyar anyaggal rendelkezik a washingtoni Library of Congress, vagyis a Kongresszusi Könyvtár. Ez hazánkon kívül a legnagyobb hungarika gyűjtemény. Hirdetés Az egyik legérdekesebb a gyűjteményben az a…
Világhírűek lettek fotósunk képei a ködben úszó Budapestről. Mervai Márk misztikus fotói nem véletlen ilyen népszerűek
Mervai Márk képeiben már sokszor gyönyörködhettetek a Szeretlek Magyarország oldalain, a köd borította Budapestről is csinált már nálunk több sorozatot is (ITT és ITTtaláljátok őket). Ezúttal az egy igencsak népszerű…