Kategóriák
Hírek

Fontos bejelentés a GYED-ről: változás jön jövő év január elsejétől

Jövő év január elsejétől a nevelőszülőknek is elérhetővé válik a gyermekgondozási díj, a gyed – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára csütörtökön Szombathelyen. Fülöp Attila a Befogadlak elnevezésű nevelőszülői program rendezvényén hangsúlyozta: a kormány a családtámogatási intézkedésekkel a nevelőszülőket is segíteni kívánja. Magyarország nem lehet közömbös a gyermekvédelmi rendszerben […]

Kategóriák
Színes

Súlyos drámát élt meg Tóth Vera:6 hétre megnémult a szégyentől

Magyarország – Teljes életmódváltáson ment keresztül Tóth Vera, aki 53 kilót fogyott a közelmúltban, ám mégsem tudott teljesen az önelfogadás útjára lépni. A nagy átalakulásának időszakáról a Bors számolt be. A művésznő, mint mondta: saját példájával szeretne segíteni a túlsúlyos embereknek és azoknak is, akik valamiért nehezen fogadják el magukat. Verát a túlsúly szorongóvá tette, pánikrohamai voltak […]

Kategóriák
Színes

Titkos esküvő: újra megnősült Kovács Koko István – fotó

Titkos esküvőn mondta ki a boldogító igent május első napján Kovács István Koko és kedvese. Koko és szerelme, Kata május 1-jén hivatalosan is összekötötték az életüket: titkos esküvőn mondták ki a boldogító igent, ahol csupán a barátaik, a családtagjaik és egykori sporttársak voltak jelen – írja a Story magazin. A lap előzetes információi szerint a ceremóniára […]

Kategóriák
Színes

Döbbenetes gyászhír érkezett: A magyar zenekar újabb tagja vesztette életét

Néhány napja már egy zenészt elveszítettek. Ma hajnalban elhunyt Kunu László basszusgitáros – közölték a gyászhírt Török Ádám és a Mini Facebook-oldalán. Vasárnap hajnalban vesztette életét Czipó Tibor, a Mini zenekar alapítója és gitárosa életének 70. évében. (Blikk)

Kategóriák
Hírek

Újabb rossz hírek az autósoknak

A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 405 forintra, a gázolajé 411 forintra nőtt. A benzin ára legutóbb április 17-én változott, akkor bruttó 5 forinttal nőtt. A gázolaj ára legutóbb múlt hét pénteken emelkedett, bruttó 2 […]

Kategóriák
Színes

Kilenc gyerekkel kerülhet utcára egy zsámboki család

Május 5-ig lehet licitálni egy kilencgyermekes család házára a Pest megyei Zsámbokon, ha valaki megveszi, 60 napon belül ki kell költözni az ingatlanból. A Magyar Hang riportja szerint Fazekas Simon Krisztina nyolc gyermekkel szökött el alkoholista első férjétől, aki rendszeresen bántalmazta, de a sors visszasodorta a faluba és a telekre, ahol két ház áll. Az egyiket közösen, […]

Kategóriák
Hírek

Embertelen idő jön! Hihetetlen, de hó is lehet a hétvégén, de ami keddre várható, arra nem voltunk felkészülve

Mutatjuk, hol! Csütörtökön a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett a megnövekvő gomolyokból az ország északkeleti-keleti felén helyenként kialakulhat kisebb zápor, néhol egy-egy zivatar. Többfelé élénk, erős lesz a nyugati-délnyugati szél. Délutánra 19 és 24 fok közé melegszik a levegő. Nem lesz front térségünkben – írja az Időkép. Pénteken megnövekszik a felhőzet és nyugat felől egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar. […]

Kategóriák
Színes

Havazást is hozhat a lehűlés

Az Időkép előrejelzése szerint csütörtökön csak elszórtan lehet egy-egy zápor, 19-24 fok várható. Pénteken már megszaporodnak a felhők, többfelé eshet, a szél felerősödik, északnyugaton 16-17, az Alföldön 22-23 fok várható. Szombaton nyugaton, északnyugaton tartós esőre, máshol záporra, ziatarra kell készülni. Főként a délelőtti órákban az északnyugati tájak kivételével még hosszabb-rövidebb időszakokra kisüthet a nap, több […]

Kategóriák
Hírek

Mától tilos fotózni a kórházakban

Miután egyre-másra kezdtek nyilvánosságra kerülni a képek a törölközővel és pulóverrel földre ágyazott fekhelyekről, a begipszelt infúziós állványról és a kórházi hűtőben kialakított hentesboltról, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a problémák orvoslása helyett arra utasította a fenntartása alatt álló kórházak vezetőit: hozzák a betegek és látogatók tudomására, hogy a kórház területén nem lehet csak […]

Kategóriák
Érdekes

Mutatjuk: Így tekerik vissza a kilométerórát a csaló kereskedők

Egy pár ezer forintos kínai kütyü elég a sokmilliós autócsodák kilométerórájának visszatekeréséhez. Nem túlzás, a becstelen nepperek akár életveszélyt is okozhatnak, ráadásul van, aki szerint a külföldről behozott használt autók többsége buherált. Mutatjuk a trükköket! L. Dézsi Zoltán riportfilmje.