Kategóriák
Érdekes

Teljesen összeharapdálva hozta haza 15 hónapos kislányát egy anya a bölcsődéből – ma sem tud senki semmit

Az arizonai édesanya annyira kiborult, hogy az egészet kiposztolta a Facebookra. Már tízezrek látták a megrázó képeket. Alice Bryant és férje az év elején költöztek Arizonába. A live5news beszámolója szerint Tucsonban telepedtek le, és 15 hónapos kislányukat beadták egy jó hírű, helyi bölcsődébe. Mindkét szülő a hadseregnél szolgál, a város közel esett a támaszpontjukhoz, az […]

Kategóriák
Érdekes

Véletlenül 80 milliót utaltak egy faddi rokkantnyugdíjasnak, aki rögtön meglépett Németországba

Egy cég már évek óta havi kártérítést fizetett H. Terézia számlájára, de 2016 októberében a szokásos 267 euró helyett véletlenül az összeg ezerszeresét, azaz több mint 80 millió forintot utalt át a faddi rokkantnyugdíjasnak. A Blikk beszámolója szerint három nap alatt három részletben kivette a teljes összeget, majd Németországba utazott. Előtte még alaposan bevásárolt, ugyanis később egy […]

Kategóriák
Színes

Véletlenül 80 milliót utaltak egy faddi rokkantnyugdíjasnak, aki rögtön meglépett Németországba

Egy cég már évek óta havi kártérítést fizetett H. Terézia számlájára, de 2016 októberében a szokásos 267 euró helyett véletlenül az összeg ezerszeresét, azaz több mint 80 millió forintot utalt át a faddi rokkantnyugdíjasnak. A Blikk beszámolója szerint három nap alatt három részletben kivette a teljes összeget, majd Németországba utazott. Előtte még alaposan bevásárolt, ugyanis később egy […]

Kategóriák
Színes

Íme az ámokfutó, aki kinyírt volna egy komplett családot az M0-son

Két mercis a munka ünnepén élte ki magát a Megyeri hídon. Hazafelé az M0-son, a Megyeri hídon belefutottunk egy AMG versenybe… Szerencsére viszonylag sokat nézek hátra, így sikerült elkerülni, hogy a jobbról érkező kinyírja a komplett családomat, mert időben elhúztam balra a kormányt, különben egyértelműen nekünk jön. Örülök, hogy nem épp a lányaimat kell kivagdosni […]

Kategóriák
Színes

Vége: Befejezi a Barátok közt egyik főszereplője. Ezzel indokolta sorozatból való távozását a színész

Többé nem tud azonosulni szerepével. A Bors megtudta, hogy a Berényi Miklóst játszó Szőke Zoltán befejezi a Barátok közt forgatását. 1998 óta alakította szerepét, ám most rájött, hogy többé nem tud azonosulni vele. „Van egy pici lámpa a fejemben, ami azonnal kigyullad, ha rosszra gondolok, sőt a lelkemben is megszólal a vészcsengő. Ilyenkor fölteszem magamnak […]

Kategóriák
Színes

Gólyahír: megszületett Kis Grófo kislánya, már a nevét is elárulta

Nagy a boldogság! A közösségi oldalán osztotta meg rajongóival az örömhírt Kis Grófo: megszületett a kislánya. A gyermek nevét is közzétette: Tündének hívják. Az énekes ezzel az üzenettel tudatta az örömhírt a nagyvilággal: „Hölgyeim és Uraim! Elérkezett ez a pillanat, hogy 2 fiú gyermek után egy kis hercegnő édesapukája is vagyok? Egyszerűen nem tudom szavakba […]

Kategóriák
Érdekes

Így néz ki most belülről Bíró Ica otthona. Ez a helyzet most a kilakoltatásával

Nehéz időszakot él meg az egykori Metal Lady. Tömegjelenetek zajlottak ma Bíró Ica otthonánál, mára tűzték ki ugyanis a kilakoltatás időpontját. Szimpatizánsok, sajtómunkások voltak a helyszínen nagy számban, majd megérkeztek a készenléti rendőrök a híresség udvarához, hogy biztosítsák a kilakoltatást végzők munkáját. A legrosszabbra végül nem került sor, mert – ahogyan azt a helyszínen egy […]

Kategóriák
Színes

Ez a nem várt fordulat történt Aurelio emberrablási ügyében

Az egykori VV-győztes és a bíróság még mindig a 2017 őszén történt esetet tárgyalja, ami miatt Aurelióttöbbek között emberrablással vádolják. A celebnek lehetősége lett volna arra, hogy a bíróság ne folytassa le a bizonyítási eljárást, amennyiben elismeri a bűnösségét, de Aurelio nem fogadta el az ügyész ajánlatát, ami két év letöltendő börtönbüntetés és két év közügyektől való […]

Kategóriák
Érdekes

Volt ám meglepetés: egy benzinkútnál állt meg ebédelni Orbán Viktor-foto

Orbán Viktor azután ugrott be egy töltőállomásra, hogy megmutatta az olasz politikusnak Röszkénél a kerítést. Orbán Viktor ma fogadta Matteo Salvini olasz belügyminisztert. A magyar kormányfő megmutatta olasz kollégájának a déli határzárat, majd úton visszafelé valamelyikük igencsak megéhezhetett, mert egy benzinkútnál állt meg a konvoj, hogy ebédre bekapjanak valamit. Szatymazon a benzinkúton igencsak nagy lehetett […]

Kategóriák
Színes

Így állt bosszút Csobot Adélon Istenes Bence

Őt ne cikizzék. Megszokhattuk már, hogy Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolata nem az az unalmas édelgés, ami oly sok párost jellemez. Ők bizony szeretik osztani egymást, s – főleg Bence – minden helyzetet kihasznál, aminek poén lehet a vége. Csak egy ártatlan május elsejei piknikről posztoltak, amikor Adél cikizte, amit Bence szeretett volna írni […]