Horváth Éva számára az elmúlt hónapok igazi megpróbáltatásokat tartogattak: Balin súlyos motorbalesetet szenvedett, amely során komoly sérüléseket szerzett a lábán. Azóta számos műtéten esett át, és hosszú heteket, hónapokat töltött kórházi ágyhoz kötve.
Joggal merült fel az ismerőseiben, hogy miért nem igényel egy mozgássérültkártyát, hiszen úgy nem kéne kilométereket baktatnia járókerettel egy-egy parkolóhelyről. Az egykori szépségkirálynő megtette, de nem járt sikerrel.
Elutasították az igényemet, holott egy térdprotézissel is sokan megkapják. De nem számít, úgy voltam vele: ez is azt bizonyítja, még a bírálók szerint is felépülök majd. Úgyhogy utólag kifejezetten örülök neki
– mondta el optimistán a Storynak Éva.