• sze. okt 23rd, 2024

Mégsem halt meg a lányuk!itt a rendőrség közleménye a tapolcai halálos baleset után történtekről

Közúti közlekedési baleset történt 2022. január 1-jén délelőtt Tapolca közigazgatási területén: a 7345-ös számú úton lévő vasúti átjáróban egy személygépkocsi és az ott közlekedő vonat összeütközött.

Az öt utas közül ketten voltak lányok. Egyikük túlélte, a másikuk meghalt. Úgy tűnik azonban, valami tévedés történt az adatok felvételénél, ugyanis ma éjszakáig a balesetet túlélő áldozat családja úgy tudta, gyermekük meghalt, a valódi áldozat családja pedig ezek szerint azt, hogy az ő gyermekük él.

Az üggyel kapcsolatban a rendőrség hivatalos oldala is közleményt adott ki: az eset kapcsán a sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg az a hír, hogy a négy elhunyt egyike Sz. M. csabrendeki lakos. Ezzel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig végrehajtott vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a baleset egyetlen túlélője Sz. M., akit jelenleg is kórházban ápolnak.

Ez a kijelentés azt jelentheti, hogy január 3-a előtt a rendőrség egyáltalán nem vette fel a kapcsolatot Sz. Melani édesanyjával, – akár sérültként, akár elhunytként tartották nyilván – és az anya így csak a sajtóból értesült a családtagját érintő eseményről. Ez az eljárás szokatlan lenne, de a közleményből nem derül ki, hogy január 3-a előtt keresték-e a családot, hogy a lányuk meghalt, avagy sérülten fekszik közlekedési baleset részeseként egy kórházban. Az anya írásából azonban az derül ki, hogy előzőleg a lánya haláláról a hatóságok tájékoztatták őt.