• ked. dec 3rd, 2024

ÖNGYILKOS akart lenni RÉKASI KÁROLY – Hihetetlen, amit MOST elmondott

Budapest — Rékasi Károly (57) motorbalesetének büntetőügyében lassan négy éve nincs jogerős ítélet, így kártérítést sem kapott még a biztosítótól. Édesanyjától, Joli nénitől (76) tavaly kért kölcsönt sem tudja visszafizetni. A színész több mint egy éve dolgozik ismét, de anyagilag képtelen összeszedni magát.

– Feléltem az összes tartalékomat, volt idő, amikor szó szerint nélkülöznöm kellett. Nem szégyellem bevallani, mert nem az én hibám, de tavaly már odáig jutottam, hogy ötvenhat évesen a hetvenhat esztendős, nyugdíjas édesanyámtól kellett kölcsönkérnem. A mai napig nem tudtam visszaadni – nézett szembe kritikus anyagi helyzetével Rékasi Károly, akinek leendő kártérítéséből már az előleg is nagy segítség lenne.

Hamarosan megérkezhet az igazságügyi orvos szakértő véleménye a tételesen igazolt kiadásokkal, a baleset miatt kiesett bevételek listájával a biztosítóhoz, amivel talán egy kis előleghez juthat.

– A Barátok közt és a József Attila Színház gazdasági osztálya segítségével pontosan igazolni tudjuk az érvényes szerződés ellenére kiesett jövedelmemet. Éppen Jágó szerepét kezdtem volna próbálni, amikor 2015. június 30-án örökre elvesztettem a régi életemet – sóhajtotta Rékasi, akit újra kellett éleszteni, napokig kómában feküdt, hetekig kétséges volt, hogy életben marad-e egyáltalán. Miután mankót használva hazatérhetett, át kellett alakítani a fürdőszobát, mert nem tudta használni a kádat. Speciális, csak kézzel vezethető autót kellett vennie, orvost, gyógytornászt, pszichológust, krízisterapeutát fizetett, hogy lelkileg is átvészelje a fájdalmakat, a kilenc műtéttel járó kiszolgáltatott helyzetét. – Volt, amikor ki akartam lépni ebből az élet nevű „játékból”. Pontosan elterveztem, hogyan tegyem meg. Egyetlen ok tartott vissza, hogy drága édesanyám ezt már nem tudta volna feldolgozni – vallotta be Rékasi, miért nem vetett véget életének. Két és fél éves nyomozás, precíz elsőfokú bírósági tárgyalás alatt szakértők sokaságát hallgatták meg.

Rékasi Károlyt szorult anyagi helyzetében édesanyja, Joli néni segítette ki

– Minden apró részletet tisztáztak, még azt is, hogy megfelelő volt-e a bukósisakom napellenző rostélya. Ma is őrzöm, nem mertem kidobni, hátha szükség lesz még rá. Lelkileg sem tudom lezárni, még mindig van bennem görcs, amíg nem kerül pont az ügy végére – árulta el Rékasi, aki belátta: magánéletében, szakmájában is le kell mondania sok mindenről maradandó sérülései miatt.

– Nyomorék lettem, ez tény, így bizonyos szerepeknél nem számolhatnak velem. A fiammal, Zsigmonddal nem mehetek többé futni, bringatúrákra, otthon sem kertészkedhetek Gerdával – magyarázta a színész.

Sokáig várhat

A gondatlanságból elkövetett súlyos sérüléssel járó közúti bűncselekmény másodfokú ítéletét máig nem tűzték ki, nincs is kötelező határidő. A baleset okozója a vétkességét kimondó elsőfokú ítélet ellen az enyhe büntetés ellenére fellebbezett, felelősségét tagadta, a büntetőügy nincs lezárva. A színész ügyvédje, dr. Kozma Péter szerint a biztosítók kivárják az ilyen ügyek végét. Előleget adhatnak a kártérítésből, amit főként a baleset miatt elmaradt jövedelem, az ezzel összefüggő kiadások tesznek ki. – A maradandó sérülés miatt ügyfelem számíthat havi baleseti járadékra élethosszig tartó költségei miatt. Mivel a vádlottnak volt kötelező biztosítása, mindezt nem neki kell kifizetnie – tette hozzá Rékasi ügyvédje.