Délelőtt tizenegy órakor kezdődik a fiumei úti sírkert 19-es parcellájában Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, producer, a filmalap vezetőjének búcsúszertartása. Az állami temetés nem nyilvános, de így is jónéhány részlet tudható.
10:30: Egy fekete, sötétített üvegű Mercedessel fél tizenegy körül megérkezett Vajna Tímea, a kocsija nem állt meg a bejáratnál, egyből hátravitték a szertartás helyszínére.
10:00-10:30-ig történt:
Délelőtt 10 óra körül érkezett meg az első két, elsötétített üvegű autó a Fiumei úti sírkertbe. A temető bejáratánál rendőrök is vannak, a sajtó képviselői nem mehetnek be magára a szertartásra.
Tíz óra után néhány perccel megérkezett párjával, Zsidró Tamással Dobó Kata, ők szerényen, gyalogosan érkeztek a szertartásra. Dobó Kata kezében egy szál fehér rózsa volt, arcán megtörtség látszott. Utánuk érkezett Mándok László, őt a bejáratig egy elsötétített autó hozta. Nem sokkal később megérkezett Cooky is, a rádiós műsorvezető, Herendi Gábor, és Árpa Attila is.
A szervezők kérése volt egyébként, hogy a szertartáson résztvevők egy szál fehér virággal, vagy szivarral érkezzenek Andy Vajna temetésére.
A temetőbe közben sorra érkeznek a gyászolók, legtöbbüknél fehér virág van.
Kárász Róbert, Geszti Péter a felségével, Németh Szilárd, majd a Rogán házaspár is megérkezett. Dirk Gerkens Jáksó László társaságában jött el, és megérkezett Sarka Kata is.
A temető területére behajtó taxikat – sokan jöttek ugyanis taxival – kutyákkal is átvizsgálják a rendőrök.
Mint a Blikk megírta, január 20-án, életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos
Andy Vajna halálhíre nemcsak a magyar közvéleményt sokkolta, de az USA-ban is kiemelten kezelték.
A legnagyobb filmes portálok közül a Variety.com és a Hollywoodreporter.com is címoldalon közölte, hogy a leghíresebb magyar filmproducer elhunyt. Mindkét cikkben a leghíresebb filmjeit, a Rambó-sorozatot emelték ki. Nem sokkal később maga „Rambo”, azaz a karaktert alakító Sylvester Stallone(72) is búcsúzott Vajnától. – Szerettem a bátorságát, egy igazi úttörő volt.