• vas. jan 18th, 2026

Képek a producer albumából – három fotó, három történet.

Az andyvajna.hu életrajza szerint a most elhunyt producer 1956-ban, 12 évesen menekült el Magyarországról, és a Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált. Amikor megérkezett, nem voltak barátai és nem beszélt angolul. Vajna családja szintén elmenekült Budapestről, és végül Los Angeles-ben találtak ismét egymásra. Vajna a Kaliforniai Egyetemen tanult, majd a mozgókép tanszéken kezdett el dolgozni.

Andrew G. Vajna tizennyolc évesen / Fotó: andyvajna.hu

Vajna már fiatalon fontosnak tartotta, hogy önállósodjon, így végül otthagyta a Kaliforniai Egyetemet, és megalapította saját fotóstúdióját. Ez a kaland azonban hamar véget ért, mivel egy síbalesetben eltörte a lábát, így 9 hónapig nem tudta intézni a stúdió ügyeit. A sorsfordító baleset ellenére még sokáig szenvedélyes síelő maradt.

A komoly baleset ellenére szenvedélyes síelő maradt / Fotó: andyvajna.hu

Hollywood előtt Vajna a parókaiparban alapozta meg vagyonát. Mint elmondta, fiatalon azért döntött a fodrászat mellett, mert olyan szakmát akart megtanulni, amit bárhol csinálhat. Olyan használható tudást keresett, amihez bármikor visszatérhet, és ez nagy biztonságot és szabadságot adott neki ahhoz, hogy más utakat is felfedezzen.

Fiatalon, fodrászként – olyan szakmát keresett, amelyhez bármikor visszatérhet / Fotó: andyvajna.hu

Miután otthagyta az egyetemet, összeállt gyerekkori barátjával, Koltai Gáborral, aki akkoriban ismert paróka stylist volt Hollywoodban. Hong-Kongba utaztak, ahol Vajna Gilda Fashion néven megalapította saját parókakészítő cégét. Mikor 1973-ban, egy évvel első filmje bemutatása után megvált a vállalattól, már több mint 3 ezer embert foglalkoztatott.

forrás