Az emberek általában azért mennek gyorsétterembe, mert nincs idejük másra. Folyton rohannak, sietnek. És akkor az a férfi a sor elején…
Vártunk, vártunk, de a sor nagyon nehezen fogyott. Ezért megnéztem, mi történik az elején.
– Ó, hát persze. – mondta a lány kedvesen mosolyogva, és mindent megismételt lassan. De még mindig nem értett meg mindent a srác.
Ezután a lány ismét elmosolyodott, elővett egy tollat és papírt, és szép sorban felírta a a megrendelni kívánt ételeket, italokat. Türelmetlenég és habozás nélkül. Mosolyogva, hogy segíthet a férfinek. Átadta, megkapta, majd hálás mosoly kíséretében megkapta, amit kért.
Meglepődtem, hogy a sorban senki nem volt ideges, türelmetlen, még a folyton rohanó fiatalok sem. Mindenki nézte, ahogy sorra leírják az emberek a tételeket, a süket fiú pedig átveszi, és hálás mosollyal köszöni meg, majd kiadja az ételeket.
Mi is így rendeltük meg a menüt, és senki nem volt türelmetlen mögöttünk. Minden éhes ember türelmesen várt, majd írt, amikor a srác elé került.