Az apró Baranya megyei falucska két domb éke között pihen, sokan csak „magyar Svájc” néven emlegetik, erre pedig meg is van az okunk. Most azt is megtudhatod, miért. 🙂

Óbánya falva egy eldugott, apró völgyben pihen, két domb közé ékelődve, nem messze Mecseknádasdtól.
Az apró faluban egyetlen utca van, az is zsákutcába torkollik és egy tiszta, hideg vizű patak, az Öreg – patak folyik le a hegyről a falu házai között.
Bár kevesen ismerik, mégis sokak egyik kedvelt üdülőhelye, most már festett turistaútvonalakkal és  sok- sok kirándulni vágyó emberrel.
Ebben az apró faluban alig száz, csak 89 ház épült, ezek mind-mind a múlt században lettek emelve, máig megőrizve annak korai mivoltát.

A pincék mélyek, melyek beleépültek a hegy oldalába, az udvarok közül mindegyik takaros, szépen rendezett, sehol egy gyomnövény.
Óbánya települése védetté nyilvánította az utcaképet, hiszen a hangulat itt romantikus, nyugodt és régies ám mégis szép, az itt élő emberek pedig ezt szeretnék megőrizni.
A falu kitüntetést is kapott, méghozzá nem is akármilyet, hiszen 1992-ben az összes magyar község közül Óbánya kapta meg a Kós Károly – díjat.

Lakosainak nagy része német, leginkább sváb eredetű ember, így hát nem is véletlen a magyar Svájc elnevezés.
Egy régi irat szerint, mely 1773-ból maradt ránk, már Alte Glasshütte néven írnak róla.
Az emberek leginkább itt magából a turizmusból élnek, a falu lakói között sokan foglalkoznak a fazekasság mesterségével és szinte mindenki a vendéglátás, a kereskedelem ágában foglalatoskodik.
Ebben a faluban szinte nem is ismerik a munkanélküliség fogalmát, hiszen összesen 14 ember kezdett itt bele vállalkozásba, mely sikeres működést tudhat magáénak, ami azért nem kis szó.

Óbánya környéke sem szegény látnivalókban, ha elindulunk egy könnyebb, laza túrára, máris rengeteg szép dologra bukkanhatunk.
Az Óbányai – völgy apró vízesései mesébe illően szépek, ezek Kisújbányától húzódnak egészen a Steinmalomtól. A kicsi vízeséseket a kőzetek különböző puhasága vagy keménysége és a patak azokon való munkája alakította ki, annak eróziós hatása.
Itt található a völgyben a Csepegő – szikla is, ahol a természetet szívesen járók gyakran találkoznak egymással, hiszen igazi lenyűgöző látványosság és ez a terület nem csak növény, hanem számos ritka állatfaj lelőhelye.
A falu egyébként a sok vízimalomról, pisztrángokban gazdag taváról és a kézműves edényekről is nevezetes, melyek mázasan lettek elkészítve, gyönyörű mintákkal.
Nem csak a fazekasság mesterségében, de a fafaragásban is kiemelkedtek mindig is a falu lakói, itt született a neves fafaragó mester, Haklik Mihály is, akiről nagy tisztelettel és megbecsüléssel beszélnek az apró településen.
A falumúzeumot is érdemes megtekinteni ha erre járunk, itt láthatjuk az üvegmesterségek remekeit, valamint a parasztok munkaeszközeit és a német nép hagyományos öltözködésének remekeit, melyek nagy becsben vannak tartva.

Itt számos néphagyomány is életben van, ezek közül a Hutzelsonntag a legkiemelkedőbb, mely magyarra fordítva örömtüzet jelent. A faluban élők a katolikus vallás szerint ezt az ünnepet Nagyböjt első vasárnapján ülik meg, ahol a nagyböjt idején való aszalt gyümölcsök fogyasztása igen meghatározó volt a lakók életében.
A betelepített németek még az óhazából hozták magukkal ezt a hagyományt, ám az 1970-es évek után ez abbamaradt.
Szerencsére a falu helyi Német Kisebbségi Önkormányzata újból hagyományt teremtett ebből, így minden évben, miután lemegy a nap, a hegyről legurul a Hutzelrod, azaz a tüzeskerék.
A néphiedelem szerint amerre ez a kerék elgurul, azon a területen lesz az adott év legjobb termése.