Agárdi Szilvia énekesnő arról számolt be, hogy leégett a családi házuk, de szerencsére az édesapja lélekjelenlétének köszönhetően mindenki, még a macska is, épségben kijutott az égő épületből.
Agárdi Szilvia legújabb Facebook-videójában elmondta, hogy leégett a családi házuk, amely teljesen lakhatatlanná vált. Elmondása szerint az életüket az édesapjuk gyors reakciója mentette meg.
„A legfontosabb, hogy az édesapánk megmentette az életünket. Azt mesélte, hogy reggel négy órakor felkelt, ráadásul egy órával korábban, mint szokott, mert volt egy olyan megérzése, hogy inkább nem fekszik vissza. Ahogy a kanapén ült, egyszer csak egy borzalmas robbanást hallott. Kinézett, és a hőhatás miatt gyakorlatilag kirobbant az ablak. Azonnal rohanni kezdett” – idézte fel.
Mint mondta, ő és Gergő már csak arra az üvöltésre ébredtek fel, hogy meneküljenek. „Azt kiabálta, hogy mentsétek az életeteket. Fel sem fogtam, mi történik, csak azt hallottam, hogy meneküljünk. A következő kép már az volt, hogy mezítláb állok a hóban, hallom a ropogást, de mindannyian kijutottunk az égő házból, és élünk. Ez a legfontosabb.”
Agárdi Szilvia arról is beszélt, hogy még a család macskáját is sikerült kimenteni. „Amikor kint álltam a hóban köntösben, mezítláb, mondtam Gergőnek, hogy a macska bent maradt. Visszaszaladt, és kihozta.”
A történtek után – fogalmazott – mindent más szemmel lát. „Amikor ez megtörténik az emberrel, mindent átértékel. Hála Istennek, volt biztosítás a házon, de tudjuk, hogy ez mindig bonyolult és hosszadalmas folyamat a biztosítók részéről. Most már nem ott lakunk, az emlékeink pedig elégtek.”