Halálra gázolt kedden egy embert Nyugati pályaudvarról 11:50-kor Szegedre indult Napfény InterCity Cegléden, a Csata utca közelében. A Mávinform azt közölte, hogy az elgázolt személy vélhetően öngyilkossági szándékkal lépett a szerelvény elé. Az áldozat rendőrként dolgozott.

A sínekre feküdtHelyszíni információk szerint a középkorú férfi autójával leparkolt a vasúttól nem messze, búcsúüzenetet küldött a lányainak, majd lefeküdt a sínekre és várta a vonatot. A mozdonyvezető messziről észrevette, a síneken fekvő embert, de hiába fékezett, már nem tudott megállni.Rendőrként dolgozottA helyszínre érkező mentők már nem tudtak segíteni a férfin. A24.huúgy tudja, a 46 éves családapa rendőrként dolgozott. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a Ceglédi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit és nem áll módjukban további információt adni az ügy részleteiről.

Meghalt a rendőrkapitányEgy héttel ezelőtt Hódmezővásárhely rendőrkapitánya is önkezével végzett magával. Szabó Zsoltról, a halála előtti napokban egy lejáratcikk jelent meg a helyi médiában. Azt írták róla, hogy miatta leromlott a város közbiztonsága, valamint szeretői viszonyt ápol az önkormányzat egyik alkalmazottjával. A helyiek szerint Szabó Zsolt példás családi életet élt.
Megszólalt a rendőrség
A rendőrség is reagált Szabó Zsolt halálhírére. Az ORFK szóvivője azt mondta, hogy teljesen alaptalanul vádolta a helyi média a néhai kapitányt, Szabó Zsolt remekül végezte munkáját, a város pedig magasan a legbiztonságosabb település az országban.
Az utcán halt meg
A budaörsi rendőrök is gyászolnak. Szintén múlt pénteken, az utcán lett rosszul és meghalt egy 38 éves nyomozó. Rózsás Péter évekig Budakeszin teljesített szolgálatot.Ha segítség kellHa Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!