• csü. febr 5th, 2026

Most adták ki a közleményt a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolettről

Friss közleményt osztott meg a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat Kaszás Nikolett keresésével kapcsolatban. Ő az a fiatal nő, akinek nyoma veszett az előző hétvégén, miután a Pilisben túrázott. Először Budapesten keresték, majd arra kérték a túrázókat, hogy rögzítsék a pilisi túraútvonal környékét, hogy minél hamarabb megtalálhassák Nikolettet. A friss jelentések szerint még mindig nem jártak sikerrel.

Friss közlemény Kaszás Nikolett keresésével kapcsolatban

Kedd délelőtt a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat egy friss közleményt osztott meg a Facebook-oldalán a fiatal nő keresésével kapcsolatban. A jelentések szerint az elmúlt három nap is folyamatosan kutattak Nikolett után, de azóta sem akadtak a nyomára.

„Szolgálatunk a Pest vármegyei rendőrség koordinációjával szombaton, vasárnap és hétfőn is folytatta a kereséssel kapcsolatos feladatait Pilisszentlászló szűk környezetében. Különböző technikai eszközökkel hajtottunk végre adatgyűjtéseket, valamint a rendőrséggel, polgárőrökkel közösen élőerővel vizsgáltuk át a prioritásként kezelt területeket” – írták a bejegyzésben, amelyhez egy videót is csatoltak a keresésről. Majd hozzátették:

„Szeretnénk köszönetet mondani annak a sok túrázónak, aki a hétvégén bejárt nyomvonalát elküldte nekünk, mert közösen hatalmas területet sikerült bejárni és kizárni a keresésből. Köszönjük a segítséget a Vácért Polgárőr Egyesületnek, Páty Bűnmegelőzési és közrendvédelmi polgárőr egyesületének, a Pilisszentlászlói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek.”

blikk