• csü. febr 5th, 2026

Meggyilkolták az eltűntként keresett tiszakécskei férfit

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök megtalálták annak a tiszakécskei férfinak a holttestét, akinek eltűnését élettársa jelentette be július közepén. 

Kezdetben úgy tűnt, hogy a férfi a párjával folytatott veszekedést követően elindult egy már régóta tervezett romániai utazásra. A körülmények egy idő után gyanússá váltak, bűncselekményre utaltak. 

Férfi divat

A kecskeméti rendőrök a mindenre kiterjedő adatgyűjtésnek köszönhetően összeállították a mozaikokat. Kiderítették, hogy az 56 éves áldozatot – július 6-án – az „eltűnést” bejelentő élettárs lányának párja megölte, majd testét egy erdőkitermelési területre vitte. Gödörbe dobta, és néhány tuskóval elfedte.  A „sírhely” megtalálásához kellett néhány nap, a tettes nem sokat segített, az átvizsgálásra váró terület pedig több tíz négyzetkilométernyi volt – közölte a Rendészeti Államtitkárság.

A 41 éves tiszakécskei férfi beismerő vallomást tett, emberölés bűntette miatt letartóztatta a bíróság.

FORRÁS