• csü. febr 5th, 2026

Kilőtte Putyin csodafegyverét Oroszország: levegőbe emelkedett a Cirkon

Oroszország Cirkon hiperszonikus cirkálórakétát tesztelt a Barents-tengeren a Zapad hadgyakorlat keretében

Az orosz védelmi minisztérium vasárnap közölte, hogy a Zapad katonai gyakorlat során Cirkon hiperszonikus cirkálórakétát indítottak egy Barents-tengeri célpont ellen.

A valós időben kapott objektív megfigyelési adatok szerint a célpontot közvetlen találat semmisítette meg

– áll a minisztérium közleményében.

3M22 Cirkon-t elsősorban felszíni hajók és szárazföldi célok elleni csapásokra fejlesztették ki, hajókról, valamint tengeralattjárókról indítható. A tesztek és hivatalos közlések alapján a rakéta csúcssebessége eléri a hangsebesség nyolcszorosát, míg a hatótávolság repülési profiltól függően több száz kilométertől akár 1 000 kilométerig is terjedhet. Elfogását a nagy sebesség mellett jelentős manőverezőképessége is nehezíti.

forrás