48 évvel ezelőtt, 1977. augusztus 24-én született Robert Enke, a német válogatott kapusa. Ám hiába, ma mégsem tudják felköszönteni a barátok és a szurkolók, mert a sors egészen más utat jelölt ki számára. Egy végtelenül tragikus utat.

Pedig minden olyan szépen indult…

A szakemberek Enkét kiváló képességű kapusnak tartották, nem véletlenül szerepelt a pályafutása elején olyan neves csapatokban, mint a Mönchengladbach, a Benfica, vagy a Barcelona. Aztán a légiós évek után 2004-ben Hannoverbe tette át a székhelyét, ahol csapatkapitány lett. Remek formája a válogatott szakembereinek is szemet szúrt, így Oliver Kahn és Jens Lehmann „nyugdíjazása” után, a 2008-as Európa-bajnokságot követően ő kapta meg a Nationalelf egyes számú mezét.

A kívülállók számára minden tökéletesnek tűnt, ám a színfalak mögött rémálomszerű dráma zajlott…

Robert és felesége, Teresa még a gimnáziumi éveikben szerettek egymásba, és aligha volt boldogabb ember náluk, amikor megtudták, hogy kisbabájuk lesz. Azonban a sors döbbenetes csapást mért az ifjú párra. Kislányuk, Lara 2004 augusztusában súlyos, gyógyíthatalan szívbetegséggel született.

A lelkileg összetört szülők és az orvosok mindent megtettek, hogy a pici lány életben maradjon, ám a kezelések és a műtétek csak átmenetileg javítottak Lara állapotán.

Miközben a csatárok a kapuját rohamozták, Robert Enke hétről hétre úgy állt a gólvonal elé, hogy bármikor elveszítheti gyermekét. Az amúgy is befelé forduló, csendes édesapa nem panaszkodott a játékostársainak, csupán tette a dolgát aktuális csapata mérkőzésein. Aztán ahogy felharsant a hármas sípszó, az öltözőbe rohant, és reszkető kézzel egyből a szerelme számát tárcsázta:

– Él még a kislányunk? – kérdezte könnyes szemmel, és nagyot sóhajtott örömében, amikor Teresa megnyugtatta őt.

Így ment ez két teljes esztendőn keresztül.

2006. szeptember 17-én azonban bekövetkezett az, amitől a legjobban rettegtek. Lara beteg szívecskéje megszűnt dobogni. Mindössze két évet és tizenhét napot élt a kicsi lány.

Robert Enke teljesen összetört, és többé már nem volt önmaga. Pszichológushoz járt, ám lelki fájdalmai mindinkább elviselhetetlenné váltak. Éjszakánként az ő kis tündérkéjével álmodott, és olyankor minden egyes alkalommal megjelent egy apró, boldog mosoly a szája szegletében. Éppen olyan boldog mosoly, mint amikor délutánonként a közelükben lévő játszótérre sétáltak.

Legszívesebben fel sem ébredt volna, ám ahogy kinyitotta a szemét, azt érezte, hogy valami láthatatlan démon újra meg újra belemártja a kést az ezer sebből vérző szívébe. Mindenhol a kislányát kereste, és nem tudott belenyugodni abba, hogy nem ölelheti át többé. Végső elkeseredésében a kezére tetováltatta Lara nevét, mert azt érezte, hogy ha csak egy kicsit is, de így mindig együtt lesznek majd.

Ám hiába, semmi nem hozott enyhülést…

A gyászoló szülők rendszeresen jótékonykodtak, szívbeteg gyermekeknek segítő kórházakat és alapítványokat támogattak, de Robert csak örlődött és örlődött. Teresa nagyon féltette férjét, akit a futballpályán aratott sikerei sem villanyoztak fel, ezért közösen úgy döntöttek, hogy a fájdalmakat enyhítendő, örökbe fogadnak egy féléves kislányt, Leilát.

Mindhiába. Robert depressziója egyre ijesztőbb méreteket öltött, amellyel komoly egészségügyi panaszok jártak együtt.

2009 októberében gyomorfájdalmak miatt több meccset volt kénytelen kihagyni, ám novemberben visszatért, és ismét ő lett a csapata legjobbja. Meghívót kapott a válogatottba, és úgy tűnt, hogy ő lesz a kezdőkapus a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon.

Ám Robert Enke más utat választott…

2009. november 10-én beült a kocsijába, és elindult a német válogatott edzőtáborába. Legalábbis mindenkinek ezt mondta. Azonban hiába várták, soha nem érkezett meg oda.

Hannovert elhagyva megállt egy vasúti kereszteződés mellett, az órájára pillantott és kiszállt az autójából. Mindent eltervezett, tudta, hogy mikor érkezik a menetrendszerinti vonatjárat.

Aztán amint feltűnt az óriási sebességgel robogó szerelvény, közelebb lépett a sínekhez, és nagy levegőt vett. Talán meg is nyugodott egy kicsit, mert tudta, hogy másodperceken belül véget érnek a szenvedései, így hát becsukta a szemét, és a vonat elé vetette magát.

A kocsijában megtalálták a búcsúlevelét, amelyben elnézést kért a szeretteitől és a szurkolóktól. Arra kért mindenkit, hogy értsék meg őt. Három év szenvedés után nem bírta tovább a lelke…

Mi pedig, akik megrendülten nézzük ezt a fényképet, amelyen az édesapa karjaiban tartja a kapusmezbe öltöztetett beteg kislányát, csak egy dologban bízhatunk…

Abban, hogy Robert és Lara Enke 2009. november tizedike óta valamelyik égi játszótéren ismét együtt játszanak.

Mosolyogva, fájdalmak nélkül…