Meghalt Feleki Attila, a HR-Rent Kozármisleny tulajdonosa, aki több mint három évtizeden át volt a baranyai kisváros labdarúgásának meghatározó alakja. A klub hangsúlyozta: az ő munkájának és elhivatottságának köszönhetően vált a csapat ismertté és elismertté, vezetése alatt pedig a másodosztályban érte el története legnagyobb sikereit.
Hosszan tartó betegség után, 54 éves korában meghalt Feleki Attila, a labdarúgó NB II-ben szereplő HR-Rent Kozármisleny tulajdonosa – közölte kedden a klub hivatalos oldalán. A klub közleménye emlékeztet, hogy Feleki Attila több mint három évtizeden át volt Kozármisleny labdarúgásának „motorja és irányítója”.
„A pálya most elnémult… Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszan tartó betegség után elhunyt klubunk tulajdonosa, Feleki Attila. Több mint három évtizeden át volt Kozármisleny labdarúgásának motorja és irányítója. Az ő kitartásának, munkájának és elhivatottságának köszönhetően vált a kisvárosi klub ismertté és elismertté, és élhettünk át együtt számtalan felejthetetlen sikert” – olvasható a közleményben.
Mindennap azért dolgozott, hogy ez a kisvárosi csoda folytatódjon, és most azon leszünk, hogy az általa hátrahagyott örökség tovább éljen. Hogy a csoda folytatódjon nélküle… de érte is! A hír okozta döbbenet letaglóz bennünket, a felfoghatatlan tény összetörte szívünket! Nyugodj békében, Elnök úr!
– zárta közleményét a Kozármisleny FC.

Csúcsra repítette a kozármislenyi csapatot
Feleki Attila vezetésével az elmúlt években fénykorát élte a kozármislenyi labdarúgás – hívta fel a figyelmet az MTI. A klub 2022-ben jutott fel a másodosztályba, egy évvel később osztályozóval maradt bent, a 2023/24-es idényben már az ötödik helyen zárt a Merkantil Bank Ligában,
az előző szezonban pedig története legjobb eredményét elérve negyedik lett.
A baranyaiak az új idényt 2 döntetlennel és 2 vereséggel kezdték, jelenleg a tabella 14. helyén állnak.