
Romy Schneider két gyermeket hozott a világra, David 1966 decemberében, Sarah 1977 júliusában jött a világra. Miután a színésznő váratlanul elveszítette a fiát, teljesen kifordult önmagából, inni kezdett, majd alig egy évre rá ő is meghalt.
Romy Schneider fia
A Sissi-filmek szép színésznője miután szakított nagy szerelmével, Alain Delonnal, Harry Meyen német színész és rendező lett a párja, akivel 1966-ban összeházasodtak. Ugyanebben az évben született meg a fiuk, David.
Végül a házasságuk tönkrement, így 1975-ben elváltak. Ugyanebben az évben hozzáment a nála kilenc évvel fiatalabb Daniel Biasinihez, aki a személyi asszisztense volt. Lányuk, Sarah két évvel később született meg. David és mostohaapja egyre jobb kapcsolatba kerültek, különösen azután, miután a biológiai apja 1979-ben öngyilkos lett.
Pont ezért is volt a kisfiú mérges az anyjára, miután az elvált Biasinitől 1981-ben, szinte egyből Laurent Pétin producerrel kezdett járni.
1981. július 5-én szörnyű tragédia történt, az akkor 14 éves David át akart mászni Daniel Biasini szüleihez, azonban a kamasz fennakadt a kerítésen. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még aznap meghalt a kórházban. Romy Schneider a rajongásig imádta a gyerekeit, emiatt is viselte meg annyira, hogy elveszítette elsőszülött fiát.
Bánatában inni kezdett, majd 1982. május 29-én, alig egy évvel a tragédia után, holtan találták párizsi otthonában. Egyes feltételezések szerint túladagolta magát gyógyszerekkel és alkohollal szomorúságában, ám a vizsgálatok kiderítették, hogy szívelégtelenség okozta a halálát. 43 éves volt.
Összeállításunkkal Romy Schneiderre és fiára, Davidre emlékezünk.

