• csü. jan 15th, 2026

Borzalmas hír jött ma reggelre– Elhunyt a csodálatos magyar zenész

Elhunyt Markó András, a Gemini legendás zenésze – 77 éves volt

Szomorú hírt közölt a zenei világ: július 22-én, kedden, életének 78. évében elhunyt Markó András, a Gemini egykori ikonikus zenésze, a Markó Gemini Band alapítója és motorja. A hírt a zenekar hivatalos honlapja tette közzé.

Budapesten született zeneszerző, szövegíró és énekes hatéves korában találkozott először a zongorával, és szenvedélye a zenéhez azóta is töretlen volt. Első zenekarát, a Luxot, 1965-ben alapította a Sashegyi Arany János Gimnáziumban, ahol gitározott és furulyázott is – legendás, hogy a banda első „erősítője” egy átalakított Pacsirta rádió volt.

1967-ben már a Memphis zenekarban játszott, de a nagy áttörést 1969 hozta meg számára, amikor csatlakozott a korszak egyik legismertebb formációjához, a Geminihez. Két évig (1971–1973) Delhusa Gjonnal is duóban zenélt, majd a Gemini 1978-as feloszlása után saját formációt hozott létre: ez lett a Markó Gemini Band, amit élete végéig hűségesen vezetett.