• vas. dec 22nd, 2024

Kiderült: Ütközött Szijjártó Péterék repülője

Az egyik hajtóműben olyan súlyos károsodást találtak a vasárnapi repülés után, hogy a gép egy időre hangárba került – írta meg a 24.hu nyomán az mfor.

A széles törzsű Airbus A330-200F a parádé programja szerint a honvédség vadászgépes és helikopteres bemutatóját követően egy WizzAir utasszállító társaságában repült át kis magasságban a Parlament előtti Duna-szakaszon.

A 17 milliárd forintért vásárolt állami gép a repülési adatok szerint vasárnap reggel szállt fel Ferihegyről. Dabas környékén tett néhány időkitöltő kört, majd a főváros felé vette az irányt. Miután kétszer is áthúzott a Lánchíd és a Margit híd fölött, kevesebb mint egy órányi repülés után visszatért Ferihegyre.

A szállítógépet üzemeltető WizzAir a lap kérdésére elismerte, hogy a gép az augusztus 20-i repülés alkalmával madárral ütközött, de a cég azt állítja, a motor sérülése nem ennek az eredménye.

Az Airbus A330-as repülőgép madárral ütközött, az ütközés azonban nem veszélyeztette a repülőgép biztonságos működését

– írta a WizzAir.

Az A330-as szállítógépet a koronavírus-járvány idején, 2020-ban vásárolta meg a Szijjártó Péter vezette KKM a Qatar Airwaystől. A tulajdonosi jogokat később a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség kapta meg, a közös üzemeltetésről pedig a Wizz Airrel kötöttek megállapodást.Forrás:Mfor