• sze. máj 8th, 2024

Most érkezett a szomorú hír Paudits Béláról

Ünnepelt sztár, vendéglős, majd utolsó éveiben nyomorgó színész – egy biztos, Paudits Béla jelenség volt. A Madách Színház egykori Jászai Mari-díjas művésze ugyan már öt éve meghalt és a halála előtt is visszavonultan, a színpadnak hátat fordítva élt, emléke sokakban él élénken.

Egyikük Lajsz András koktélmester, aki Paudits Béla születésnapja alkalmából emlékezett jóbarátjára.

– Fiatal kora óta ismertem és el kell mondjam, mindig nagyon kedves ember volt. Szenzációs színész, de nemcsak a színpadon, a magánéletben is szerette a társaságot. Néha olyan volt, mint Hofi Géza, aki, hiába volt vége az előadásnak, a színfalak mögött is folytatta a vicceit – áradozott jóbarátjáról az ismert vendéglátós, aki nem sokkal Paudits Béla halála előtt találkozott a színésszel utoljára.

– Akkor már nagyon nem volt jól, de én egy igazán kedves, lélekemelő emléket őrzök róla. A Pozsonyi utcában lévő éttermem megnyitóra is eljött és ugyan már akkor nagyon nem volt jó, amint elkezdte venni egy kamera, azonnal élni kezdett, mintha bekapcsoltak volna egy gombot – nevette el magát Lajsz András, aki azt is hozzátette, a barátok próbáltak a végsőkig segíteni, de a színész elutasító volt.

Lajsz András fiatal korától kezdve Paudits egyik legjobb barátja volt / Fotó: Pozsonyi Zita

– Tudtam, hogy nagyon rossz anyagi körülmények között élt, sokszor ételre sem futotta, de mi próbáltunk neki mindennap küldeni. Ő azonban nem fogadta el, mert nem akarta, hogy sajnáljuk. Végül azt a megoldást találtuk ki, hogy meglátogattuk és vittünk neki ételt, csak így fogadta el a segítséget – mesélte András.

Paudits Béla 2018. június 13-án hosszú betegség után hunyt el, miután egy héttel azelőtt agyvérzéssel kórházba került. Korábban a színész gyakran beszélt arról, hol szeretne megpihenni, utolsó kívánságát végül teljesítették és Ozorán, édesanyja mellé helyezték örök nyugalomra.