• vas. dec 22nd, 2024

Most jött a hír! Távozik Vágó István

Távozik a DK vezetéséből Vágó István

Megtartották a DK tisztújító kongresszusát. A pár elnökségéből kikerült Avarkeszi Dezső, Élő Norbert, Mezei Zsolt és Vágó István.

A Demokratikus Koalíció tisztújítási folyamata a 2023. február 5-i tisztújító kongresszussal véget ért. A tisztújítás eredményeként a párt elnöke Gyurcsány Ferenc, ügyvezető alelnöke pedig Molnár Csaba lett. A DK alelnökeinek a tagok Vadai Ágnest, Varju Lászlót, Gy. Németh Erzsébetet és Ara-Kovács Attilát választották.

A DK elnökségi tagjai Kálmán Olga, Cserdiné Németh Angéla, Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Rónai Sándor, Ráczné Földi Judit, László Imre, Barkóczi Balázs és Varga Zoltán lettek. Ez azt is jelenti, hogy a párt vezetéséből távozi Avarkeszi Dezső, Élő Norbert, Mezei Zsolt és Vágó István.

A párt etikai bizottságának elnöke Nemes Gábor lett.