• ked. dec 3rd, 2024

Letarolta a HÉV a Boráros téri állomást, 18 ember meghalt – ritkán látott fotók az egyik legsúlyosabb hazai közlekedési katasztrófáról

1978. április 13-án a délutáni csúcsban történt a budapesti tömegközlekedés máig az egyik legsúlyosabb katasztrófája. A Csepel felől délután öt óra után érkező HÉV fékezés nélkül, a bakot áttörve rohant bele az állomásépületbe, ahol a rossz idő és a csúcsforgalom miatt a szokottnál is többen tartózkodtak. A szerelvény gyakorlatilag letarolta az épületet, a helyszínen 16 ember halt meg, ketten pedig a kórházba szállítást követően vesztették életüket. A Nemzeti Fotótár ritkán látott képei a baleset utáni állapotokról.


Összetört HÉV szerelvény a csepeli HÉV Boráros téri végállomásán, ahol a szerelvény motorkocsija április 13-án 17.10-kor belerohant a végállomás épületének várócsarnokába. Fotó: Nemzeti Fotótár/E. Várkonyi Péter

A Csepel felől délután öt óra után nem sokkal a végállomásra érkező HÉV-szerelvény 30–40 kilométeres sebességgel átszakította a vágánybakot, majd belerohant az állomásépületbe és a várócsarnokba, ahol az esős idő miatt nagyon sokan tartózkodtak.

Az első kocsi teljes hosszában végigszántotta a várócsarnokot, romba döntve az épület felét. A balesetben 18 ember vesztette életét, az anyagi kár meghaladta a 2,5 millió forintot (becslések szerint mai áron negyedmilliárd forintra tehető a kár mértéke.)

Tragikus, hogy a balesetben elhunyt 18 áldozatból öten húszévesnél is fiatalabbak voltak.

A Népszabadság másnapi számának beszámolója szerint a szerencsétlenség helyszínére egymás után érkeztek a mentőautók, és néhány percen belül ott voltak a tűzoltók is, hogy a szerelvény és az összeomlott állomásépület alól kimentsék az élőket. Az életveszélyesen sérülteket a Honvédkórházba, a többieket más kórházakba szállították. A halottak és sebesültek azonosítása még az éjszakai órákban is folyt, és hozzáláttak a romok eltakarításához.

Forrás: Arcanaum

A szerencsétlenség után a Budapesti Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette L. Sándor László 21 éves és V. Károly 36 éves HÉV-motorvezetőt, valamint S. János 30 éves villanyszerelőt.

Az igazságügyi, műszaki és forgalmi szakértők bevonásával lefolytatott hatósági vizsgálat a motorvezetők és a HÉV-szervizszolgálat felelősségét állapította meg. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében (1978. november) a vasúti közlekedés biztonsága elleni, halált és különösen nagy kárt okozó gondatlanul elkövetett bűntettben Ladót elsőrendű vádlottként főbüntetésül 3 év 8 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre, mellékbüntetésül a villamos motorvonatok vezetésétől négy évi eltiltásra; Vanyoreket másodrendű vádlottként főbüntetésül 2 év 8 hónap, ugyancsak fogházban letöltendő szabadságvesztésre, mellékbüntetésül a villamos motorvonatok vezetésétől három évi eltiltásra ítélte.

A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság ítéletében (1979. március) Vanyorek fogházbüntetésének tartamát 3 év 4 hónapra emelte, s mindkét vádlottat véglegesen eltiltotta a vasúti járművek vezetésétől. A Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának határozata megállapította: a balesetet a vádlottak mulasztása és – részben erre visszavezethető – műszaki okok idézték elő.


A képeket ide kattintva is megnézheti. A Nemzeti Fotótár mintegy 13 millió negatívot tartalmaz. Ezek digitalizálása, feldolgozása folyamatos, így a publikusan elérhető képek száma napról napra növekszik.

Címlapfotó: Budapest, 1978. április 13. Mentőegységek tagjai a csepeli HÉV Boráros téri végállomásán, ahol a szerelvény motorkocsija április 13-án 17.10-kor belerohant a végállomás épületének várócsarnokába. A szerencsétlenség következtében több ember életét vesztette, többeket kórházba szállítottak (Fotó: Nemzeti Fotótár/Pólya Zoltán).

Forrás