• ked. dec 3rd, 2024

Zokogva mondta ki Hopp Csilla a bíróságon.. Nem a barátnőm a hibás, hanem… 

Csütörtök reggel 9 órától a tanúk kihallgatásával folytatódott a 2019. augusztus 31-én elhunyt Lesi Dávid halálának ügyében indított bírósági tárgyalás. 

Fotó: Facebook

L.L. Junior kisfia pontosan három évvel és egy nappal ezelőtt szenvedett halálos kimenetelű autóbalesetet. A nyomozás során a hatóságok azt állapították meg, hogy nem a gyermek édesanyja, Hopp Csilla a felelős a tragédiáért, hanem annak barátnője, P. Carmen, akinek fognia kellett volna Dávidka kezét. 

P. Carmen azonban bíróságon lemondott a tárgyaláson való személyes részvételről, s mivel engedélyezték neki, elhagyhatta a helyszínt. Ő az a fiatal hölgy, akit a Fővárosi Törvényszék gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádol Lesi Dávid halála okán. 

A gyászoló édesanya, Hopp Csilla nem egyedül érkezett a mai tárgyalásra, ahol tanúként szólal fel a bíróságon. Hopp Csilla és szerelme, Bence talpig feketében, elegánsan jelentek meg a bíróságon – tudta meg a Bors. 

A magas férfi aggódó arccal ült Csilla mellett a bíróság folyosóján, többször védelmezőleg átkarolta. Segítette akkor is, amikor a tárgyalóterembe kellett lépniük. A gyászoló édesanyának ezúttal is fel kellett elevenítenie a szörnyű pillanatokat, amikor szemtanúja volt kisfia elgázolásának. 

Dávid jobb kezében péksütemény volt, amit Csilla eltett, majd adott neki üdítőt, csak ezalatt a rövid idő alatt nem fogta a kezét. Ezután Dávid ki akart szaladni az útra, de Carmen visszahúzta, ekkor került Csilla és Carmen közé a kisfiú.

Csilla sírva vallott arról, hogy ezután tovább fogta kisfia kezét, ám Dávid kicsavarta az övét és megkerülve őket kiszaladt az útra. Ekkor történt meg a baleset. Látta, ahogy a kocsi bal első és hátsó kereke is átmegy a gyermekén. Azt is hogy a gyerek teste ezután a magasba emelkedik.

Csilla zokogva kijelentette, hogy nem Carmen a hibás, örökre magát fogja hibáztatni de szerencsétlen baleset volt, ami bárkivel megtörténhet- közölte a Bors. 

A gyászoló édesanya hozzátette, hogy Dávidka nagyon jó gyerek volt, mindig betartotta a szabályokat.