Péntek délután volt, álmos szürkeség. Az eső nem tudta eldönteni, essen-e vagy ne. Egyedül voltam otthon, a férjem elment a gyerekekkel moziba. Furcsa hangulat lett úrrá rajtam. Olyan lusta, kicsit titokzatos, szívfájdító békesség. Az az ötletem támadt, hogy rendet rakok a régi fényképek között. Ahogy előszedtem a nagy rakás képet, az egyik fotó kiesett a kezemből.

A földön ültem, és ez a fotó, csak ez az egy, beleszállingózott az ölembe.

A férfi a képről rám mosolygott. Mintha meg akarna szólítani, mintha hívna, mintha beszélni akarna velem. Könny futott a szemembe, mert eszembe jutott, amit ez a férfi jelentett nekem. Tanárom volt az egyetemen, és az első, igazi szerelmem. Én húszéves voltam, ő pedig negyvenhárom, és nős. A sors úgy döntött, hogy mégis egymásnak ad minket, mert épp akkoriban vált el. Egy vizsga utáni csoportos iszogatás alkalmával mondta el, hogy újra az agglegények szánalmas életét éli. Én pedig ugyanaznap estéjén, kissé pityókás állapotban bevallottam, hogy két éve fülig szerelmes vagyok belé.

Azt felelete, réges-rég észrevette. És megcsókolt. Így kezdődött. Életem legszebb hat hónapja következett szerelemben, szenvedélyben, csodálatos szellemi vitákat folytatva az irodalomról, történelemről, filozófiákról. Aztán valahogy vége lett. Ő egy vidéki egyetemre ment egy nagyobb titulus reményében, én pedig visszacsöppentem a kortársaim közé. Azt mondta, nem érdemes folytatnunk, mert úgysincs közös jövőnk. Nekem férj kell, család, gyerekek, ő pedig már öregnek érzi magát ehhez.

Nehezen hevertem ki, de másfél év múlva megismertem a mai férjemet, és nemsokára összeházasodtunk…

Tíz év is eltelt, és azóta egyszer sem beszéltünk, igazából nem is nagyon gondoltam rá. De most ott ültem ölemben a fényképével és megannyi csodaszép emlékkel, és potyogtak a könnyeim. Úgy éreztem, belehalok, ha nem hívhatom fel azonnal, ha nem hallhatom a hangját.

De mit mondhatnék neki? Mit kavarok fel benne? És magamban? Ha meghallom a hangját, talán újra hozzá rohanok majd, ahogy régen, és elfelejtem, hogy feleség és anya vagyok?

Remegve tárcsáztam a számát. Egy idősebb, nagyon szomorú hölgy vette fel. Az édesanyja. Majd belehaltam, amikor ezt mondta: A fiam szíve régóta rosszalkodott… ma délelőtt elment örökre.