„Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” – tartja az unalomig hajtogatott mondás. Pedig az elbeszélések alapján mi sem lehetne igazabb a zsinórban ötödik kormányát alakító Orbán Viktorra és feleségére, Lévai Anikóra, aki szinte láthatatlanul ugyan, de a miniszterelnök legfőbb támasza. De ki is valójában az egykor jogászként végzett, mára a nyilvános szereplésektől elzárkózott ötgyermekes édesanya, ötszörös nagymama? Minden bizonnyal több annál, mint „Orbán Viktor felesége.”
Szolid fekete zakóban, félhosszúra vágott frizurával, hivalkodás nélkül, szelíd mosollyal érkezett a Zugligeti úti iskola szavazófülkéjébe Lévai Anikó, oldalán a kormányfővel. Az idei év legbefolyásosabb nők listájának közéleti 6. helyezettje első ránézésre olyan, mintha csak az egyik kedves szomszédunk lenne. A környezetéből szinte mindenki intelligensnek, műveltnek és empatikusnak festette le korábban a szolnoki származású asszonyt, Orbán Viktor politikai ellenfelei is tisztelik őt, egyikük felesége kifejezetten jó viszonyt ápol vele. Lévai Anikó viszont tényleg csak akkor szerepel, ha muszáj, évek óta igyekszik távol tartani magát a nyilvános megjelenésektől. Annyi azonban bizonyos, Orbán politikai szerepvállalása egészen más lenne nélküle.
„Hogy ha családos ember vagy, nem dönthetsz egyedül, mert a társadnak, ha nem is áll a rivaldafényben, éppoly nehéz, mint neked, de az is lehet, hogy nehezebb. Azért fogadhattam el a ti megtisztelő bizalmatokat, mert Tőle, a feleségemtől megkaptam, megszereztem az engedélyt. Ezért rögtön utánatok neki is köszönetet mondok” – mondta a kormányfő tavaly egy, az advent első vasárnapja alkalmából készült videóban.
Lévai Anikó 1963. augusztus 15-én született Szolnokon. A Tisza-parti városban élte a gyermekkorát, tele volt tervekkel, ambíciókkal, hogy egyszer ügyvéd lesz. Orbán Viktorral közös történetük a 80-as évek elejére nyúlik vissza, amikor mindketten a Fidesz alapjait jelentő budapesti Bibó István Szakkollégium tagjai lettek, egyben évfolyamtársak az ELTE jogi karán. A miniszterelnök 1986-ban vette feleségül Lévait, aki sajátos hangulatú „A konyhaablakból” c. szakácskönyvében mesélt a balul elsült szertartásról.
„Amilyen tartalmas volt a lakodalom, olyan kurtán-furcsán rövidre sikeredett előtte a szertartás. Viktor ugyanis – miután néhány héttel korábban hallotta egy másik esküvőn az anyakönyvvezetőt valami olyasmit mondani, hogy a család a szocialista társadalom alapsejtje – megkérte őt szépen, hogy szorítkozzon csupán a családjogi törvény vonatkozó rendelkezéseire. Mert ha a kötelező formaságokon túl véletlenül mást is hozzátenne, felállunk és eljövünk. Szegény anyakönyvvezető láthatóan megrettent ettől, de betartotta a kérést, és a násznép előtt valóban igen szűkszavúra fogta. De érezte, hogy az ünnepi gyülekezet számítana még valamire, így a következőt mondta: az ifjú pár kérésére mást nem mondhatok.” Az anyakönyvvezetővel Lévai a nászút után összefutott, a nő pedig ijedten csak annyit kérdezett tőle: „mondja, maguk együtt vannak még?” Rá három évre született meg az első gyermekük, Orbán Ráhel. A házasságuk 36 éve tart.
A templomi esküvőt csak később tartották
Lévai 1990-ben a magyar országgyűlési választáson még a Fidesz országos listáján is szerepelt, később azonban egyfajta hátországszerepet vállalt férje karrierjében. Már az első pillanattól kezdve Orbán Viktor legfőbb támogatójának bizonyult, könyvében a Nagy Imre újratemetésén elhangzott szenvedélyes Orbán-beszédre is kitért.
„Június 16-án a temetést, s így Viktor beszédét is a Hősök terén, apósomék agárdi hétvégi házában, ahol akkoriban laktunk, egy recsegő Sokol rádión hallgattam végig. Amikor Viktor vonattal hazaérkezett, Ráhelt – első alkalommal – az anyósomra hagytam, és két etetés között a Ladájukba vágva magunkat felrobogtunk a Kisvigadóbeli esti fogadásra, amelyet Vitányi Ivánék intézete adott a szervezők, a résztvevők tiszteletére. Viktor úgy érezte, a nehezén már túl van: a legszigorúbb kritikusa, a felesége elismerő szavakkal illette. Így talán ő is arra számított, amiről én is meg voltam győződve, hogy mindenki gratulálni fog Viktornak a bátorságáért, a remek beszédért. Nem ez történt.”
Miközben Orbán Viktor politikai karrierje felfelé ívelt, Lévai Anikóra egyre több figyelem irányult. Az első Orbán-kormány alatt szervezték meg a határon túl élő magyarajkú egyházak püspökeinek Adventi Találkozóját, ami olyan hatással volt a vallásos asszonyra, hogy könyvében is említést tesz róla.
„Az első beszélgetésnek különös hangulata volt, hiszen olyan püspököket hívtunk meg, akiket a kommunizmus öröknek tűnő tele után a rendszerváltással beköszönő tavasz szabad döntéseinek friss szele emelt a börtönbüntetések és a rendőri megfigyelések évei utáni tisztségbe. A vacsora közben összeszámoltuk, összesen hány év börtönnel ülnek a hátuk mögött itt ezek a tiszteletet parancsoló vendégek, akik a Duna-deltától a szibériai munkatáborig szenvedtek hitükért.”
Lévai Anikó a kezdetektől legnagyobb támasza a miniszterelnöknek
Politikusfeleségként tehát számtalan ünnepi találkozón vett részt Lévai, és olyan hírességekkel is találkozhatott, mint Vitalij Klicsko. Igaz, az egykori nehézsúlyú profi ökölvívó eleinte nem vette le a lábáról, ugyanis Lévai világ életében szörnyülködve gondolt a bokszra, amit kifejezetten sportszerűtlennek tartott. Egészen az ominózus találkozóig.
„Ma már távolról sem pőre ökölharcnak látom a bokszot, amelyben a fej csupán célpontként szerepel. Vitalij nem csupán szép szál, megtermett ember, de bizony helyén van az esze is. A Box utcában, Koko éttermében elmesélte, hogy először fivére kezdte az ökölvívást, és Vlagyimir példáját követve ment le ő is az edzőterembe. Mikor arról faggattam, hogy édesanyjuk nem féltette-e őket, így válaszolt: Dehogyisnem, a mama meg is esketett bennünket, hogy egymás ellen soha nem állunk ki.”
Lévai a 2000-es években még interjúk sorát adta a magyar sajtónak, személyes családi történeteket is szívesen mesélt el. Ráhel után további négy gyermeknek, Gáspárnak, Sárának, Rózának és Flórának adott életet. Mindig nagy szeretettel, de nem hízelegve nyilatkozott a nagycsaládosok életéről és magáról Orbán Viktorról, mint apa és férj. 2015-ben a hasábjain azt mondta: tapasztalata szerint férjében van bajtársiasság, bátorság, kitartás, de ez nem jelenti azt, hogy nem tud néha idegesítő lenni.
Lévai Anikó a 2000-es években szívesen nyilatkozott családjáról a sajtónak
„Például ha valami nem érdekli, azt elengedi a füle mellett. Van úgy, hogy első dühömben agyon tudnám csapni.” Majd rögtön hozzá is tette: Orbán Viktor mindig tudja, mikor jön el ez a helyzet, ilyenkor visszavonul. Szintén a Story magazinnak árulta el, hogy férjének elsőként kell olvasnia a Nemzeti Sportot, volt rá példa, hogy ki is vasalta neki, hogy ropogós legyen.
Sokan találgatták, vajon a gyermeknevelés mellett mivel foglalkozik Lévai Anikó. Egy 2014-es Life.hu-n megjelenő beszélgetésben elárulta: elvégezte az Aranykalászos gazdatanfolyamot, így végre azt csinálhatja, amit igazán szeret.
„Van egy másfél futballpályányi veteményesem, ahol sok fajta különlegességet vetünk el, és ezeket a lányaimmal biomódszerekkel műveljük. Itt a család számára szükséges összes zöldséget megtermeljük, ha kell, kapálni is beállok. Felcsúton a kertünkben 20 gyümölcsfa áll, amelyek most fordulnak termőre. Ez lesz a negyedik gazdálkodó évünk, de azt mondják, hogy csak 7 év után lesz igazán gazda a gazda, mert ez idő alatt az időjárás viszontagságait, változásait is megtapasztalja.”
Orbán Viktor nem egyszer mondott köszönetet feleségének, hogy a legnehezebb időkben is kitart mellette
Bár Anikó asszonyt egyre kevesebbszer lehet lencsevégre kapni, egy pillanatra se gondoljuk azt, hogy nem vigyázza férje minden lépését. A Fidesz eredményváróján is részt vett a Bálnában, de a színpadra nem lépett fel Orbán Viktor mellé, amikor győzelmi beszédet mondott. Jelenleg a Magyar Konyha folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete.