• ked. okt 22nd, 2024

54 évesen meghalt a híres magyar színész, óriási űrt hagyott maga mögött

Már 10 éves korában kijelentette, hogy színész lett, és nem is tett le az álmáról. Kár lett volna érte, hiszen óriási tehetség volt. Csodálatos, egyedi hangját, zseniális alakításait mindenki ismerte és szerette. Az ő hangján szólalt meg többek között Kevin Costner, Richard Gere, Steven Seagal, Jeremi Irons, Robert Redford, Michael York.

Lassan 15 éve nincs már velünk

Mindenki tudta, hogy Szakácsi nagybeteg, de senki nem tudta felfogni, hogy ideje korán távozott el egy ilyen különleges alakja a magyar színházi életnek. Egykori kollégája halála után nyilatkozott a Blikknek arról, hogyan állt betegségéhez a színész az utolsó heteiben. „Fehérvárra jött, de már a kocsiból felhívott, hogy nem fogja tudni eljátszani az előadást. Megjött mégis, s amikor kettesben maradtunk az öltözőben, elsírta magát. Azt mondta: biztos össze tudtam volna szedni magam annyira, hogy színpadra lépjek, de aztán belenéztem a tükörbe. Így nem lehet operettet játszani. Ott, akkor halt meg először” – mondta megtörten Szurdi Miklós.

Szakácsi méltósággal viselte a betegségét. Sosem panaszkodott sem a környezetének, sem a médiának. Álmában érte a halál, családja körében. Halála előtt arra kérte szeretteit, hamvait szórják a tengerbe. Az urnáját családja a Földközi-tengerhez vitte, Rodosz napsütötte szikláinál szórták a vízbe a hamvait.