• sze. okt 23rd, 2024

1 perce érkezett! Ez menthette volna meg Babicsek Bernát életét !Szörnyű halált halt a színész

Meghalt a Barátok közt, a Szeress most és a Jóban Rosszban egykori színésze, Babicsek Bernát

Babicsek Bernát halálával kapcsolatban most kiderült: ő volt az áldozata a szombat délutáni lakástűzben, amely során egy holttestet találtak egy solymári házban – olvasható a kekvillogo.hu-n.

Mint azt korábban lapunk is megírta: a nyolcvan négyzetméteres családi ház lakója nem adott magáról életjelet, ezért az egyik rokona behatolt hozzá.

Az épületben egy holttest és egy korábbi tűz nyomai voltak.

A negyven négyzetméteres nappalival egybeépített konyhában a tűzhely és annak környezete izzott korábban, nem zárható ki, hogy füstmérgezés vezetett a tragédiához.

Egy szombati solymári lakástűzben életét vesztette Babicsek Bernát színész, zenész és harmonikaművész. A várkapu.info híradása szerint a solymári Cserje utcában keletkezett halálos lakástűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát a katasztrófavédelem még vizsgálja, de ami biztos, hogy a tűz áldozata a többek között a Barátok közt, a Jóban Rosszban és Szeress most! sorozatokból ismert 41 éves művész volt!

Szombaton délután háromnegyed négykor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez a halálos lakástűzről. A nyolcvan négyzetméteres családi ház lakója nem adott magáról életjelet, ezért az egyik rokona behatolt hozzá. Az épületben egy holttest és egy korábbi tűz nyomai voltak. A szakértők szerint nem zárható ki, hogy a halált füstmérgezés okozta,írja a telex.hu

Babicsek Bernát 2012 óta Bernie Bellamy művésznéven a Paddy and the Rats ír punk rock kocsmazenét játszó, miskolci zenekarnak is tagja volt. Zenésztársai így búcsúztak tőle:

A media1.hu felidézi: a művész a halála előtti napon még színpadra lépett, Pokorny Liával volt közös műsora a Centrál Színházban.

A megfelelő füst- és szén-monoxid-érzékelő életeket menthet! A lakástűz és a szén-monoxid-mérgezés is megelőzhető, ha néhány alapvető szabályt betartunk, és pár egyszerű eszközt beszerzünk. A fűtési szezon beindulásával egyre több a baleset, vigyázzunk magunkra és egymásra, ellenőriztessük szakemberrel fűtőeszközeinket!Idén már 659 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 251 ember szenvedett valamilyen mértékű mérgezést, 7 emberen pedig már nem lehetett segíteni, adta hírül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Akkor keletkezik szén-monoxid, ha a nyílt égésterű vízmelegítő vagy fűtőeszköz működés közben nem kap elég levegőt. Ilyenkor mérgező szén-monoxid fejlődik, amely akár egy percen belül ölhet.

Néhány egyszerű lépéssel megelőzhető a mérgező szén-monoxid kialakulása:

Évente egyszer ellenőriztessük szakemberrel a fűtőeszközünket!Nem elég néha kiszellőztetni, a nyílászárókba résszellőzőt kell szereltetni.Éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségévelSzerezzünk be egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőtIdén eddig már 5371 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, ezek miatt 438-an sérültek meg, és 74 ember vesztette életét. A legtöbben nem a lángok okozta hő miatt haltak meg, hanem füstmérgezést szenvedtek. Ezek az esetek megelőzhetőek lennének füstérzékelő használatával.

Egy jó minőségű füstérzékelő már a tűz keletkezésekor jelez, amikor még sérülés nélkül ki lehet menekülni. Füstérzékelővel a kár is sokkal kisebb, hiszen hamarabb lehet riasztani a tűzoltókat, akik több értéket tudnak megmenteni.

Oszd meg a cikket ,mert életeket menthet!

A lakástüzek megelőzése és teendők, mire figyeljünk?

Írta: Kukucska István

A legtöbb lakástűz emberi mulasztásra, gondatlanságra, vagy szándékosságra vezethető vissza.

Ha a szándékos tűzokozást nem tekintjük, akkor a konyhai tűzesetek teszik ki a lakásban történt esetek 43 százalékát. Nem elhanyagolható veszélyforrás a fűtőberendezések (pl. kandalló) használata, kisebb számban előfordulnak elektromos berendezések meghibásodásából eredő tüzek is. Az ünnepek alkalmával pedig fokozott figyelemmel használjunk a mécsest, gyertyát, csillagszórót, különösen a száraz karácsonyfa közelében, mert aznagyon könnyen lángra kap.

Mit ne csináljunk a konyhában?

A gázégő lángjának, az elektromos tűzhely lapjának intenzív hője lángra lobbanthatja az odalógó konyharuhát, konyhakesztyűt, de akár a tűzhelynél tevékenykedő ember lógó ruházatát is. Ha megtörtént a baj, az égő ruhaneműt vízzel elolthatjuk.

Előfordulhat, hogy háztartási gépünk működése során rendellenességet tapasztalunk. (pl.: a vezeték, a csatlakozó dugó jelentős felmelegedése, füst tapasztalása a készülék belsejéből, stb.) Az elektromos hálózatra kapcsolt készülékek esetében akár mechanikai, akár elektromos meghibásodás tűzhöz vezethet. Az ilyen készüléket ne használjuk tovább, az elektromos hálózatról válasszuk le, és hívjunk szerelőt.

Fontos, hogy csak jó minőségű, sértetlen és nem toldozott hosszabbítót és elosztót használjunk. A fali dugaszoló aljzatok, a meglévő, esetleg régi, alumínium vezetékes házhálózat használatakor vegyük figyelembe, hogy milyen teljesítményű készüléket és mennyi ideig kívánunk működtetni róla. Egy nagyobb teljesítményű elektromos berendezés (pl.: nagy teljesítményű elektromos tűzhely, klíma berendezések, vasalók, stb.)huzamos használatakor nem megfelelő keresztmetszetű, vagy anyagú vezeték, hosszabbító felmelegedhet és tüzet okozhat. Az is tüzet okozhat az elosztó hálózaton, ha a meglévő vezeték keresztmetszete felmelegedés nélkül nem bírja el ezt a megnövekedett terhelést. A nagyobb teljesítményű elektromos készülékek bekötése, csatlakoztatása, vagy felújítások előtt ezért célszerű elektromos szakember véleményét kérni a vezeték cserék szükségességével kapcsolatban is

Veszélyt jelentenek még a régi házakban lévő, különböző anyagú vezetékeket (pl. rézvezeték az alumíniummal) csatlakozási pontjai is. A konyhai tűzesetek mellett számottevő veszélyforrást jelent az otthoni cigarettázás is.

További tűzfészkek: bútorok és textíliák

A lakóingatlanokban egyre több az éghető használati tárgy, gondoljunk csak a konyhabútorra, ami általában préselt farostlemezből van. A bútorkárpittól kezdve a függönyökön át szinte minden textília tartalmaz poliésztert, vagy egyéb más műanyagszármazékot. Ezek nyílt láng hatására felgyulladnak. Égésük közben jelentős mennyiségű fojtó és mérgező füst, valamint nagy mennyiségű hő keletkezik. A függönyök már csak anyaguk, és elhelyezkedésük miatt is könnyen égnek, hiszen a tűz legkönnyebben felfelé terjed.

Ügyeljünk rá, hogy gyertya, mécses vagy akár adventi koszorú ne kerüljön a közelébe, figyeljünk arra is, hogy egy esetleges huzat ne fújja a nyílt láng felé a függönyünket. De veszélyforrás lehet az éjjeli lámpára terített, sötétítésre használt textília, hiszen azt a lámpa izzószála által fejlesztett hő akár meg is gyújthatja. Ha már a világításnál tartunk: a spotlámpák igen magas hőfokkal működnek, tehát ügyeljünk rá, hogy éghető anyag ne érjen hozzájuk, hiszen a sugárzott hő képes a közelben lévő anyagokat meggyújtani.

Az alamuszi bútorkárpit és szőnyeg

Veszélyforrást jelent természetesen a zárt térben cigarettázás is. Az ágyban, fotelban, kanapén nem ajánlatos elalvás előtt rágyújtani, mert az alvás közben a kézből kihulló égő cigaretta éghető anyagra hullhat. Szerencsés esetben csak kiégeti az ágyneműt, kárpitot, szőnyeget vagy bútort, de az is megeshet, hogy tüzet okoz a parázslás. Szerencsére a vastagabb, sűrű szövésű kárpitanyagok, szőnyegek kevésbé gyúlékonyak, különösen a kevert anyagból készültek. Mivel nehezebben égnek, előbb többnyire csak parázslanak, például a cigarettából kihulló izzó dohányszálak hatására. A lappangó parázsgócot azonban egy kisebb légáramlat is felerősítheti, és lángra kaphat a fotel, kanapé, ágy vagy ágynemű. Az ilyen anyagok erős füstképződéssel égnek, ám a jellegzetesen kellemetlen szag még idejében figyelmeztethet bennünket. Ilyenkor még elég egy vödör víz vagy jobb híján egy alaposan bevizezett (nem műszálas) takaró a tűz elfojtásához, de fontos lehet az otthonunkban tartott tűzoltó készülék is.