Egy nagy csattanás, és………!
És, hátulról ahogy kanyarodtam volna le szabályosan balra, egy BMW féknyom nélkül belém
hajtott. Kiszálltam a kocsiból miután félreálltam, megnéztem az autó hátulját, miközben a BMW-s
is kiszállt és hangos kiabálással, papírt nem tűrő módon elküldött melegebb éghajlatra.
Természetesen részéről én voltam a hibás a figyelmetlen, és minden felelősséget rám akart
terhelni. Az Úr mind a kettőnket megőrzött, ugyan is semmi bajunk nem lett. Arra lettem figyelmes
magammal kapcsolatban, hogy olyan végtelen nyugalom lett úrrá rajtam, hogy még magam is el
voltam csodálkozva. Egy kicsit háborogtam magamban, de azt is csak, azért mert ott volt bennem,
hogy mégis „mit tett velem ez az ember”. Pont Miki barátomhoz készültem, így hát felhívtam, hogy
a találkozó összejöhet, ha ide jön a helyszínre. Nem telt bele pár perc, és már ott is volt. Közben
emberünk dúlt fúlt, közben rendőrt is hívott, de anélkül, hogy kommunikált volna velem. Kicsit
ugyan furcsa volt, de nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki.

Megérkezett a rendőr, közben mi Mikivel imádkoztunk, hogy az emberünk térjen jobb belátásra,
mert nem elég a saját baja, még meg is akarja büntettetni magát? Egyébként az autója eleje, nagyon
csúnyán összetört. Ránézésre totálkárosnak tűnt. Az én autóm hátulján is vannak nyomok, de az
óta is tudok vele közlekedni, nem úgy, mint a barátunk. Természetesen ő volt a hibás, őt 30,000
Forint helyszíni bírságra büntették, az autója tropa, és még kötelező biztosítása sem volt. Szóval
emberileg nézve elég gáz!
Most itt ugrunk egy nagyot, mert az Úr, csodás dolgot készített elő, amit még akkor nem is
sejtettünk.
Ott állt ez az ember teljesen összetörten, közben beismerte felelősségét a balesetet illetően, de
ugyanakkor autója sincs, amivel legalább hazamenjen Gyálra. Megkérdezte a Mikit, hogy nem
megy – e Gyál felé. Az első reakciója az volt, hogy nem. Megy haza, mert dolga van. Ekkor közbeszólt az Úr! Neked jól esne, ha hasonló helyzetben itt hagynának, vajon nem jönne jól a
segítség?

Ekkor odajött a Miki hozzám, hogy elmondja mire kérte a Zoli. Persze mondtam a Mikinek, tényleg
vigyük haza, legalább útközben beszélhetünk Istenről neki.
Hatalmas változás történt az életében ennek a fiatalembernek. Sírva szállt ki az autóból, ez a két
méteres teletetovált nyelv pirszinges ketrecharcos, merthogy időközben kiderült, hogy ő ezt a
sportot űzi..
Pár nappal ezelőtt találkoztunk vele, és nem ismertünk rá, egy jámbor kedves ember állt előttünk,
olyan lett, mint egy kezes bárány.
Elmondta, hogy mai napig is el van képedve attól, ami vele történt. A barátai azt kérdezték tőle,
hogy életben vagyok e még, hisz őt ismerve kemény reakciót vártak tőle. Találkozásunkkor azt is
elmondta, hogy amikor kiszállt az autójából, hogy nekem jöjjön, egy furcsa erő visszatartotta,
mintha egy láthatatlan fal állt volna elé.
Kiderült az is, hogy Isten már több alkalommal szólongatta őt, de úgy látszik most jött el az ideje
annak, hogy kész legyen befogadni Őt.
Teljesen megszelídült, és elérzékenyült a szíve!

Megbeszéltük a Zolival, hogy bizonyságot fog tenni arról, hogyan találta meg őt az Úr!
Semmi sincs véletlenül! Rajtunk múlik, hogy észre vesszük – e Isten felkérését, -akár egy baleset
kapcsán is – vagy hagyjuk veszni!
Nagy öröm van a szívemben, hogy engedelmeskedtünk az Istennek és ez a kellemetlennek induló
esemény felejthetetlen élménnyé vált számomra! H. Emese (A kép csak illusztráció) Miklós
Molnár