• vas. dec 22nd, 2024

Dagadt állatnak nevezte a férje és elhagyta egy vékonyabbért. Néhány hónap múlva zokogva csúszott előtte bocsánatért

Már határozottan hisz abban, hogy bárki képes fogyásra, ha neki sikerült. Karlye Thurlow húszas évei elejétől fogva küzdött a túlsúllyal, és azért kezdett fogyókúrázni, mert példát akart mutatni a gyerekeinek. Napi négy liter kóláról és az állandó nyalókázásról kellett leszoknia…

Férjével akkor romlott meg igazán a kapcsolata, amikor elérte a hatvan kilogrammot. Csúnyán odamondogatott neki a súlya miatt.

„Már az életmódváltása előtt is párkapcsolati tanácsadásra jártak, mert nem voltak boldogok egymással. Amikor most hétéves kislányukat, Ambert autizmussal diagnosztizálták, már tudták, hogy nem szeretnének együtt maradni. A kisfiuk, Logan szintén autista.

Néhány hónapos volt a kisfiam, és éppen neki főztem, amikor rájöttem, milyen képmutató vagyok. Egészséges étkezésre ösztönzöm a családomat, nekik egészséges ételeket főzök, miközben én magam egészségtelenül étkezem” – mesélte a Daily Mailnek.

„Az első 20 kilót magamtól fogytam úgy, hogy változtattam az étrendemen, és napi egy órát gyalogoltam. Minden üdítőt száműztem, csak vizet és gyümölcsturmixot ittam. Ebédre és vacsorára húst és salátát ettem, és csak túrót vagy gyümölcsöt nassoltam. A konditerembe nem mertem lemenni, mert korábban az odajárók borzasztóan viselkedtek velem a túlsúlyom miatt.”

Három hónap múlva lement egy fitnesz terembe, felfogadott egy személyi edzőt, és hat hónap alatt a maradék negyven kilogrammot is leadta. Százhuszonhét kilóról indult, először hatvanra fogyott le, de aztán magára szedett hét kiló izmot, így érte el a 67 kilogrammos álomsúlyt.

Nem foglalkoztam a károgókkal

„Vettem egy futópadot, hogy amennyi edzést csak lehet, otthon végezzek. Mikor leadtam a súlyt, egy csomóan megjegyezték, úgyis visszaszedem hat hónapon belül. Azt mondtam, hogy ez nem történhet meg, nagyon keményen dolgoztam, hogy elérjek oda, ahol most vagyok. De tudtam, hogy mindentől meg kell szabadulnom, ami hátráltat. A házasságomtól is. Ha nem vagyok boldog, oda az egész. A volt férjem nagyszerű ember, de már nem voltam bele szerelmes.”

A nagymértékű fogyás után plasztikai sebészhez is fordult, hogy mellimplantátumot ültessen be, mert legelőször onnan fogyott. A karján és a hasán megmaradt lógó bőrrel nem foglalkozik, nem zavarja, mert nagyon büszke arra, amit elért. Karlye jelenleg személyi edzőként dolgozik, hogy másokat is segíthessen céljuk elérésében. Ő maga is nagyon élvezi új alakját, és hogy immár nem jelent gondot számára az öltözködés.

Facebook oldalán boldogan osztja meg a fogyásáról szóló cikkeket.

forrás