• ked. okt 22nd, 2024

Csúnya balesetet szenvedett Bódi Csaba, totálkárosra tört az autó, azonnal kórházba szállították

Bódi Csabi, húsz percig feküdt a földön magatehetetlenül a sokktól autóbalesete után.
Mint arról pénteken a Blikk is beszámolt, Bódi Csabi épp egy fellépésére tartva szenvedett súlyos autóbalesetet az 51-es út szigethalmi elágazásánál. Hárman ültek az autóban, technikus kollégája és ő maga is a kórházban végezték – a zenész a Bors magazinnak mesélt arról, hogyan is élte meg a tragédiát. 

– Áporkára tartottam fellépésre, és szabálytalanul bekanyaradott elém egy autó, sajnos elkerülhetetlen volt az ütközés. Amikor észleltem a másik gépkocsit, balra ugyan el tudtam tekerni a kormányt és fékeztem is, de arra nem volt lehetőség, hogy kivédjem a balesetet. Nem hajtottam gyorsan, csupán 40-50-nel mehettem, de szörnyű volt. Én vagyok a vétlen, de így is nagy baj ez nekem – kezdte Csabi a lapnak.

 

Mint írtuk, az autóban hárman tartózkodtak, többek között Csabi technikus barátja is, aki súlyosan megsérült, csigolyarepedés miatt szállították kórházba.

– Akkor még csak kicsit fájt a mellkasom, de később nekem is rosszabbodott az állapotom. A kezemből ömlött a vér a szilánkok miatt, az ujjamat nem tudtam mozgatni. Sokáig szinte felfogni sem tudtam, mi történt – mondta teljesen összetörve Csabi, majd hozzátette, a baleset után a sokktól húsz percig csak a földön tudott feküdni.

A hivatás azonban hivatás, és mivel a Bódi család még soha nem mondott le fellépést, ezért most sem szerettek volna csalódást okozni a rajongóknak. Úgy döntöttek, hogy a történtek ellenére is megtartják a fellépést, a színpadról azonban Csabinak már egyenesen a kórházba kellett rohannia.

– A színpadról egyenesen a kórházba kellett rohannom, annyira rosszul lettem. Én is oda kerültem, ahova a technikus kollégám, így együtt töltöttük el az estét – fejezte be az énekes, akinek az autója totálkárosra tört, a kár meghaladja az ötmillió forintot is.

blikk