– Vasárnap, a feltámadás ünnepén jött a hír, hogy meghalt a kórházban. Szegény már nem volt jól, nem is igen volt magánál. Az orvosok azt mondták, van esélye legyőzni a vírust, de végül lett egy kétoldali tüdőgyulladása, és azt már nem bírta – kezdte lapunknak megtörve a színész. – Azt mondták, elaludt, ami a legszebb halál. Nagyon sajnálom, hogy ott hunyta le örökre a szemét, de tudom, hogy már egy jobb helyen van, ahol nincsenek fájdalmai. Juditkámmal vigyáznak ránk ott fentről. A színész nagyon szeretett volna korábban is beszélni a testvérével, ám mivel Csaba már nem volt olyan állapotban, erre nem kerülhetett sor. – Nagyon fáj, hogy nem tudtam tőle elköszönni.

Sajnos, nem lehetett vele telefonon beszélni, és a látogatás sem volt megoldható, pedig nagyon szerettem volna még utoljára megfogni a kezét és erőt adni neki. Nem tudtam tőle elbúcsúzni, és ez nyomja a lelkemet. Az az egy dolog vigasztal, hogy januárban a születésnapját még együtt ünnepeltük, és hogy párszor legalább láthattam az elmúlt hónapokban – mondta Körtvélyessy, aki nagyon nehéz időszakon van túl. Két szerettének a temetését kellett intéznie, ami nagy lelki terhet jelent számára – Most egy picit sok ez az egész. Nem tudom, hogyan lehet ennyi fájdalmat és veszteséget feldolgozni, nem tudom, hogyan lehetnék erős, amikor ilyen szörnyűségek történnek egymás után. A lányom és a kis unokám, Lilike adnak erőt, hogy ne törjek meg, hogy élni akarjak – mondta sírva a színész, aki a napokban töltötte be a 80-at, de az ünneplés idén elmaradt.
Munkával tereli el a figyelmét
Körtvélyessy Zsoltnak a lánya és unokája mellett a munka ad erőt ezekben a nehéz napokban. – Nagyon nehéz minden egyes nap, főleg, mert a házban, ahol a feleségemmel éltünk, még itt van minden ruhája, tárgya, ékszere, így minden rá emlékeztet. A munka, a színházi próbák és a szövegtanulás sokat segít, kirángat a szomorúságból, és ha csak rövid időre is, de eltereli a figyelmemet – mondta a színész. – Blikk.hu