• csü. máj 9th, 2024

Nagy fába vágta a fejszéjét L.L. Junior: ezzel foglalkozik a jövőben

Az énekes a koronavírus-járvány alatt jött rá igazán, hogy nem árt, ha több lábon áll az ember. Juniornak már egy ideje birtokában van egy üresen álló üzlethelyiség Budapest VI. kerületében, azonban eddig nem tudta, mihez is kezdjen vele. Menedzserével, Ritával azonban most kiötlötték, hogy kutyakozmetikát szeretnének ott nyitni – írja a Ripost.

“A menedzseremmel, Ritával felmértük a terepet és kiderült, hogy bizony kutyakozmetikából hiány van a belvárosban. Ezt több gazdi is megerősítette. Nem is hezitáltunk túl sokat, hiszen imádjuk a kutyákat! Segíteni is akarunk ezzel, és bízunk abban, hogy mindenki jól jár” – tette hozzá Junior, továbbá azt is elárulta,már a munkálatok is elkezdődtek, továbbá keresik a megfelelő alkalmazottakat, így ha minden jól alakul, néhány hét múlva nyitnak is. Mint mondta, a Luxustappancs nevet fogja viselni a kutyakozmetika, ahol valóban luxuskörülményeket teremtenek meg a négylábúaknak.

”Olyan légkört fogunk teremteni, hogy a kutyák és a gazdik is remekül érezzék magukat. Cuki kis ruhákat és finom rágcsálnivalókat is beszerzünk, az ebek tulajdonosai pedig már a barátságosan berendezett hallban össze tudnak barátkozni egymással. Egy mesebeli kutyavilágot szeretnénk létrehozni, és miközben a legjobb minőségű termékekkel szépülnek, a gazdik elkortyolnak egy csésze kávét„ – mesélte Junior.