• vas. dec 22nd, 2024

Zalatnay Cini nyugdíja az éhenhaláshoz is alig elegendő.. nyíltan beszélt anyagi nehézségéről! EZT soha nem gondoltuk volna róla.. Megkönnyeztük minden sorát:

A koronavírus miatt Zalatnay Sarolta is nehéz helyzetbe került. Az énekesnő tavaly rengeteg helyen fellépett, és erre az évre is sok lekötött koncertje volt, ám azok a vírushelyzet miatt elmaradtak. Zalatnay nem tagadja, hogy most már a tartalékait éli fel:

„Tavaly több mint száz fellépésem volt, és valami isteni sugallattól vezérelve ebből tartalékoltam. Mintha a gondviselő ösztökélt volna: „tegyél félre!” Pedig idénre is volt sok meghívásom. A raktárkoncert is nagyon jól jött, persze nemcsak nekem. Tizenhárom zenészemmel örültünk neki. Havi 40 ezer forintos támogatást kapok a Music Hungary Szövetségtől, ami a 63 ezer forintos nyugdíjammal is maximum a túléléshez lenne elég”

– mondta el a Blikknek Cini.Lánya, Niki egy egészségházat vezet Érden, miután hazaköltözött Angliából. Most ő a családfenntartó, a segítségével boldogul az énekesnő. „Tulajdonképpen most Niki a családfenntartó. Niki nélkül ez most nem menne. Megható volt, amikor azt mondta: „anya, eddig te tartottál el engem, most rajtam a sor”.

Egy privát egészségházat vezet Érden. Ájurvéda- és masszőrtanfolyamot végzett, és már a különféle gyógyászati gépek kezelésébe is belejött. Azt hallom, a vendégek kedvelik. Nagyon büszke vagyok rá” – fogalmazott Sarolta.